Verespatak-törvényt tervezett a kormány

Törvénytervezetet fogadott el a kormány kedden a Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről.

Gyergyai Csaba

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 28., 17:192013. augusztus 28., 17:19

A törvénytervezet a külföldi beruházóval megkötendő új egyezmény elfogadásáról szól, ennek értelmében a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) többségi tulajdonosa több részletben ingyen átadja részvényei 5,69 százalékát a román állam által ellenőrzött kisebbségi tulajdonosnak, így a román állam részesedése eléri a 25 százalékot. A törvénytervezet kiemelt, nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítja a verespataki beruházást.

A kitermelés után az államot megillető járadékot a törvénytervezet 6 százalékban állapítja meg a Romániában általános 4 százalék helyett. A járadékot a román államnak joga van természetben igényelni. A befektető vállalja, hogy konzerválja és újjáéleszti a térség kulturális örökségét, biztosítja a környezet védelmét, eltünteti az egykori állami bányavállalat által okozott szennyezéseket, és hozzájárul a verespataki közösség fenntartható gazdasági és kulturális fejlődéséhez – olvasható a közleményében. A kormány emlékeztet arra, hogy a többségi tulajdonos a bányaprojekt előkészítő szakaszában 2300, a kitermelés során pedig 900 alkalmazottnak adna munkát.

A parlamenté a végső szó

Amint arról beszámoltunk, a Fehér megyei Verespatakon a kanadai többségi tőkével alapított RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját készül megnyitni, ahol ciántechnológiás eljárással akar 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kitermelni. A ciántechnológia miatt Romániában és Magyarországon sokan ellenzik a vitatott beruházást, amelynek kezdeményezője mintegy 15 éve vár a jóváhagyásra.

Áprilisban a bukaresti kormány elkülönítette a verespataki bányavállalatban birtokolt részvényeit, amelyeket addig a Minvest Deva kezelt. A Mediafax hírügynökség által múlt héten ismertetett szerződéstervezet szerint a beruházó vállalja, hogy 25 millió dollár értékű garanciális környezetvédelmi alapot létesít, a majdani zagytározóba ömlő ipari szennyvíz ciánkoncentrációja pedig maximum 7 ppm (milliomodrész) lesz. Az egyezménytervezet szerint legkésőbb 2016 novemberében kezdődik el a verespataki arany kitermelése. A kormány kedden elfogadott törvénytervezetéről és így a verespataki bányaprojekt elindításáról a parlament hivatott dönteni.

Elismert törvénytelenség?

\"Azzal, hogy a kormány erre külön törvénytervezetet hozott, indirekten is elismerte, hogy a Verespatak-projekt ellentétes a hatályos jogszabályokkal\" – kommentálta a döntést a Krónikának Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. Hangsúlyozta, jogállamban elképzelhetetlen, hogy egy speciális határozattal valakit mentesítsenek a törvények hatálya alól, ezért bízik a parlament józanságában, reméli, hogy felfogják ennek az intézkedésnek a súlyát és elutasítják azt. Véleménye szerint ez egy merész, ugyanakkor hárító intézkedés a kormány részéről, és bár egyértelmű, hogy a beruházás megvalósulását támogatja, a pártszövetségen belüli konfliktusok meghiúsíthatják a hatályba lépését.

\"Ellenkező esetben még mindig ott vannak azok a nemzetközi fórumok, amelyeken meg lehet ezt támadni\" – mutatott rá Kovács is, így szerinte a Verespatak-törvény akkor sem lesz hosszú életű, ha azt mégis megszavazza a parlament. Emlékeztetett rá, hogy az arany- és ezüstérc-kitermelés olyan magánemberek területén történne, akik arról semmi áron sem akarnak lemondani, az alkotmány pedig garantálja a magántulajdonhoz való jogot. Egy ilyen profitorientált vállalkozásnak a beruházását pedig olyan alapon nem lehet közhasznúnak nyilvánítani, hogy abban egy csekély részesedése az államnak is van, továbbá a munkahelyteremtés sem elég erős szempont, így az egyesület elnöke szerint a kormány elvetette a sulykot ezzel a törvénytervezettel.

Eugen David, a verespataki bányaberuházást nyíltan ellenző Alburnus Maior egyesület elnöke lapunknak leszögezte: bármilyen alkotmányellenes rendelkezést meg lehet akadályozni. Ennek szellemében különböző jogi eljárásokat terveznek, ha kell európai fórumokon támadják meg a kormány tervét. \"Nehogy azt higgyék, hogy megúszhatják\" – figyelmeztetett David.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el