Újfent látható a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának magyar nyelvű felirata, amelyet korábban maga az intézmény vezetése ragasztott le.
2013. július 15., 17:192013. július 15., 17:19
Míg vasárnap este az egyik közösségi portálon feltöltött fényképen az látszott, hogy a magyar felirat elolvasható ugyan, de még látható a ragasztó nyoma, addig tegnap ott jártunkkor már nyoma se volt annak, hogy valaha leragasztották a feliratot. Az oktatási intézményt előbb telefonon próbáltuk elérni, azonban azt a választ kaptuk, a hívásunkra válaszoló könyvelőtől, hogy telefonon nem nyilatkoznak, csak akkor, ha személyesen keressük fel az iskolát. Amikor azonban a zuhogó eső dacára kiszálltunk a helyszínre, Kiss Gabriella Csilla közölte: nem kíván nyilatkozni az ügy a fejleményeiről, ez ugyanis a tudta nélkül történt.
Az intézmény vezetője szerint a sajtó ok nélkül fújt fel egy egyszerű ügyet, amely a törvényesség betartásáról szólt. Korábban a sajtó arról cikkezett, hogy az intézmény vezetői önként döntöttek úgy, hogy eltakarják a hallássérültek iskolájának magyar nyelvű feliratát, mert félhivatalos figyelmeztetést kaptak: az nem törvényes, szükség van a megyei önkormányzat engedélyére.
Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke hétfőn a Krónikának úgy nyilatkozott: a tanintézmény vezetői megijedhettek valakitől, amikor leragasztották a magyar nyelvű feliratot, mivel a megyei önkormányzat nem hozott olyan döntést, amely ezt előírta volna. Az elöljáró hozzáfűzte: hasonló estekben, ha nyomásgyakorlást tapasztal egy magyar intézményvezető bármelyik megyei funkcionárius részéről, célszerű előbb hozzá fordulni. „Miért nem kerestek meg?\" – adott hangot értetlenségének Vákár István.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
szóljon hozzá!