A nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség a magyar földművelésügyi minisztérium szerint, ezt igazolta a most lezárult, a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata.
2017. augusztus 09., 14:082017. augusztus 09., 14:08
Ezt Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter rendelte el azért, hogy kiderítse: a magyar és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt eltérő minőségű élelmiszerlánc-termékeket forgalmaznak-e.
A szaktárca tájékoztatása szerint: a szakemberek a 39 vizsgált termékpár – 23 csomagolt élelmiszer, 8 alkoholos ital (koktélalap) és 8 zöldség, illetve gyümölcs – mintegy harmadánál tapasztaltak összetételbeli vagy érzékszervi eltérést, amely
A mintegy két hónapig tartó vizsgálat során a nyárhoz köthető termékeket ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Vizsgálták például a grillezéshez kapcsolódó csomagolt élelmiszereket, az alkoholos és alkoholmentes italokat, valamint a zöldségeket, gyümölcsöket. A vizsgált termékek alapján továbbra is
Kiderül egyebek mellett, hogy 5 csomagolt élelmiszer esetében az összetétel azonos volt, de érzékszervi szempontból különbség mutatkozott a termékek között, míg 4 csomagolt terméknél, valamint 2 alkoholos italnál – noha a márkanév azonos volt – az összetétel tért el. A zöldségek és gyümölcsök vizsgálata során 8 import termékpárt hasonlítottak össze a szakemberek. A vizsgálatok alkalmával
A legnagyobb és leglátványosabb különbséget – bár a minőségi előírásoknak mindkét termék megfelelt – a termesztett csiperke esetében tapasztalták a szakemberek.
Mindezek alapján a földművelésügyi minisztérium megkezdte egy egyeztetés előkészítését, melynek célja, hogy a szakmai szervezetek javaslatait megismerje a kettős élelmiszerminőség jelenségének megoldására.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!