Fotó: Pál Árpád
Tehetségnapot tartanak a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület szervezésében április elsején, szombaton 9 órától a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, amelynek keretében az egyesület ösztöndíjasainak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.
2017. március 30., 13:362017. március 30., 13:36
A rendezvényen első alkalommal adják át a Bánffy Miklósról elnevezett ösztöndíjat, melyet Oplatka András történész, újságíró és műfordító felajánlásából hozott létre az egyesület. A szervezők közölték, az ösztöndíjasok tudományos munkáikról, versenyeken elért eredményeikről számolnak be, mások képzőművészeti alkotásaikat hozzák el az eseményre, de lesznek olyanok is, akik hangszeres előadással, énekléssel színesítik a tehetségnapot – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Meghívottként fellép Kacsó Hanga Borbála népdalénekes, a 2014-es Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató egyik győztese. A bemutatkozó előadásokat kötetlen beszélgetés követi, amelynek központi témája a tehetségek felkarolásának fontossága lesz a romániai magyar közoktatás jelenlegi helyzetében.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.