Tagadja a diszkriminációt a MOGYE rektora

Akkor diszkriminálnák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar diákokat, ha lehetővé tennék az anyanyelvű gyakorlati oktatást – jelentette ki hétfőn Bukarestben Leonard Azamfirei.

Szucher Ervin

2013. július 08., 21:302013. július 08., 21:30

2013. július 08., 21:322013. július 08., 21:32

A rektor az Országos Diszkrimációellenes Tanács (CNCD) tagjai előtt azzal érvelt, hogy ily módon a magyar végzősök csak Hargita és Kovászna megyében vagy az anyaországban tudnának elhelyezkedni, ami óriási hátrányt jelentene számukra.

Amikor az anyanyelvű gyakorlati oktatás ellen szólt, a rektor egy példát is felhozott. Mint mondta, az ő ötödéves magyar diákjai közül egyesek még mindig nem beszélik jól az állam nyelvét.
Azamfireit (pénteken) a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) valamint az RMDSZ feljelentése kapcsán hallgatta meg a CNCD. A tavasszal a civil szervezet, a hétvégén az érdekvédelmi szövetség panaszolta be az egyetemeket akkreditáló Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságot (ARACIS), mivel az – a vásárhelyi egyetem vezetőinek kérésére – írásban rögzítette, hogy a kórházakban az orvostanhallgatók csakis románul kommunikálhatnak a páciensekkel.

Noha Leonard Azamfirei elmondta, hogy semmi ellenvetése az ellen, hogy a magyar diákok magyarul beszéljenek a magyar betegekkel, mind az ARACIS, mind a MOGYE képviselője a beadvány elutasítását kérte. A minőségbiztosítási hatóság egy uniós irányelvre hivatkozott, amely szerint a befogadó ország nyelvét ismerni kell, ha valaki egy szakmát akar gyakorolni valamely EU-tagállamban.

Azamfirei szerint az újabb összecsapás „a zajt csapok, tehát létezem\" címet viselő szappanopera újabb része volt, melyben az egyik oldalon az egyetem áll, a másikon meg olyanok, akiknek semmi közük az egyetemhez, de szeretnék felhívni magukra a figyelmet. Azontúl, hogy a marosvásárhelyi egyetem rektora megkérdőjelezte az RMOGYKE perképességét, és azt állította, hogy a panaszosok kifutottak az egyéves határidőből, leszögezte, hogy ő a magyar diákok érdekeit képviseli, amikor a román nyelvű gyakorlati oktatáshoz ragaszkodik.

Ezzel szemben az államnyelv kizárólagossá tételét a panaszosok a magyarsággal szembeni diszkriminációnak tekintik. Ugyanakkor úgy vélik, az ARACIS határozata nemcsak a magyar nyelvű orvosi képzést lehetetleníti el, de a magyar betegek helyzetét is nehezíti, illetve jogaikat csorbítja. Az anyanyelvű képzésért küzdő marosvásárhelyi egyesület jogi képviselője, Kincses Előd elmondta, az a 14 ezer romániai orvos, aki az utóbbi években elhagyta az országot és a világ különböző tájain érvényesül, és elismerésnek örvend, nem az egyetemen tanulta meg a befogadó országának a nyelvét. Viszont, ha anyanyelvén elsajátította a tananyagot, utólag sokkal könnyebben megtanulhatta az adott nyelv szakterminológiáját.

Az RMOGYKE ügyvédje hozzátette: nem igaz, hogy a magyar tagozat előadásain nem tanítanák a román szakterminológiát. Szerinte az egyetem román többségű szenátusa a magyar orvosképzés elsorvasztása érdekében gátolja a magyar gyakorlati oktatás újraindítását és a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását, amit egyébként az oktatási törvény is előír. „Ha nincs magyar gyakorlat, akkor nincs elegendő magyar tanársegéd, és nem lesz elegendő professzor sem. Ha meg nincs elegendő magyar professzor, egy idő után a teljes magyar tagozat eltűnik\" – magyarázta Kincses.

A marosvásárhelyi ügyvéd szerint eddig mind a politikai, mind a jogi eszközök hatástalannak bizonyultak a MOGYE-ügyben. Most már csak azt lehet remélni, hogy a CNCD legalább erkölcsi téren igazságot szolgáltat, és kimondja: diszkrimináció megtiltani a magyar orvostanhallgatóknak, hogy anyanyelvükön szóljanak a magyar betegekhez.

A másfél órás meghallgatást követően Asztalos Csaba, az Országos Diszkrimációellenes Tanács elnöke a Krónikának elmondta, hogy az ügy bonyolultságára való tekintettel a CNCD döntése csak augusztus második felére várható. Asztalos azt szeretné, ha a testület mind a kilenc tagja visszatérne szabadságáról, és a jelentés alapos áttanulmányozása után szavazna.

Amint arról tegnap beszámoltunk, az RMDSZ pénteken közleményben tudatta, hogy lakossági panasz nyomán a szövetség is feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál szintén amiatt, hogy az orvostanhallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást