Várhatóan ősszel nyílik meg a szászrégeni szórványkollégium, a Maros megyei városban már elkezdték felújítani az új intézménynek otthont adó épületet.
2013. augusztus 08., 18:182013. augusztus 08., 18:18
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének csütörtöki közleménye szerint a szórványkollégium létrehozásának ötlete azután merült fel, hogy Ady István magyarfülpösi lelkész létrehozott a térségben egy kisebb kollégiumot, amely a mezőségi és a Felső-Maros menti tanyavilágban kallódásra ítélt magyar gyerekek megmentését tűzte ki célul.
Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök szerint a jó példának foganatja volt, a szászrégeni magyar közösség helyi vállalkozókkal együtt összefogott, és elkezdte felújítani az új kollégiumot befogadó ingatlant. A helyi római katolikus egyházközség és az Ady István lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány 25 évre szóló szerződést kötött. Az alapítvány huszonöt évig ingyenesen használhatja az egyházi ingatlant, amelyet teljes egészében felújít és szórványkollégiumként működtet.
A munkálatok két hete kezdődtek el, a beruházás összértéke közel kétmillió lej. A tervek szerint az intézmény szeptemberben nyitja meg kapuit, kezdetben 9–10 diáknak fog szállást nyújtani. Az épület befejezéséhez mintegy 15 ezer euró szükséges, amit a kezdeményezők reményei szerint további adományokból sikerül majd előteremteni.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
szóljon hozzá!