Szerdán kezdődik a tizedik EU-tábor Marosfőn, ahol a Változó Európa, változó Erdély mottó jegyében előadásokra, szekcióülésekre és szabadidős tevékenységekre várják az érdeklődőket.
2013. július 02., 20:282013. július 02., 20:28
A vasárnapig tartó rendezvény megnyitója 10 órakor kezdődik: beszédet mond többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke és Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja. A megnyitó után az alkotmánymódosítás kerül középpontba, amelynek kapcsán felszólal az alkotmánymódosító bizottság több tagja, illetve alkotmányjogászok.
Délután a Miért elmúlt tíz évben folytatott tevékenységét idézik fel a meghívottak, majd este a Szomszédnéni Produkciós Iroda és György Botond tart humorestet, az első nap pedig a Bagossy Brothers koncertjével zárul. A csütörtöki nap fő témája az európai polgári kezdeményezés, de az előadásokon szó esik Törökország lehetséges EU-s csatlakozásáról, illetve a politika és a humor viszonyáról is.
Pénteken a résztvevők Európa energetikai függőségéről és a Kolozsvár által elnyert ifjúsági fővárosi címről tudhatnak meg többet, majd szombaton sikeres karrierrel rendelkező nők mutatkoznak be, több előadáson pedig a regionalizációról beszélnek a meghívottak. A táborozók délutánonként egyebek mellett kézműves-foglalkozásokon, sporttevékenységeken, gulyásfőző versenyen, valamint teljesítménytúrán vehetnek részt, esténként pedig koncertekre, táncházba várják a fiatalokat.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!