Sorra beidézik Hargita megyében a tartalékosokat

Sorra beidézik Hargita megyében a tartalékosokat

Számos Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesítő férfit idézett be katonai helyzete tisztázása végett az utóbbi időben a megyei katonai központ. Mint kiderült, az altiszti és tiszti rangban leszereltek olyan mozgósító paranccsal „gazdagodtak”, amely hadiállapot kihirdetése esetén 60 órán belüli jelentkezésre kötelezi őket.

Pinti Attila

2014. május 21., 20:242014. május 21., 20:24

Egy korábban tisztként szolgált, neve elhallgatását kérő csíkszéki férfi érdeklődésünkre elmondta, a községében működő rendőrőrs parancsnoka nyújtotta át neki – több falustársával egyetemben – a katonai helyzete tisztázását szolgáló parancsot.

Mivel már betöltötte az 50. életévét, kiderült: tévesek a sajtóinformációk, miszerint csak a 35 év alattiak kapnak értesítőt. Tudomása szerint egyébként a tiszti rangban szolgáltak 63 éves korukig szerepelnek a katonai központ rendszerében mozgósítható tartalékosokként.

Behívója május 27-ére szólt, ennek ellenére a férfi tegnap megjelent a központ csíkszeredai székhelyén. Megtudtuk, az intézmény munkatársai készségesek voltak, katonakönyvéből kivettek egy papírt, és egy másikkal helyettesítették. Eszerint a férfinak mozgósítás vagy hadiállapot kihirdetése esetén 60 órán belül jelentkeznie kell a székelyudvarhelyi katonai központnál.

Az ügyben a megyei katonai központ parancsnokát is megkerestük, aki a román hadsereg vezérkarához irányított, ahol nem tudtak válasszal szolgálni. A védelmi minisztérium korábbi közleménye szerint nem mozgósításról, hanem az évente sorra kerülő adatfrissítésről és -egyeztetésről van szó. Az általunk megszólaltatott férfi elmondta, utoljára öt éve kapott hasonló idézést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget