Pár óra alatt mindent megnéz a turista a faluban, ami látványosságnak számít, s nem marad más hátra, mint a bányamúzeum. Azonban ez sem a virágörökség részévé választott település ékessége. A múzeum környezete is a kommunista időszakra emlékeztető lehangoló látványt nyújt, ahol az ember nem szívesen időzik. A dévai központhoz tartozó verespataki bányavállalat ma már csak papíron létezik, hiszen a 35 évvel ezelőtti 1200 alkalmazottjából kettő maradt. És azok is konokságból, hogy megmutassák az erre kíváncsiak számára, milyen volt a régi verespataki aranybányászat.

Egyszemélyes bányamúzeum

A Bányászati Múzeum Valentin Rus bányamérnök egyszemélyes intézménye. Egy megszállt emberé – ,,bányász remetéé” –, akinek dévai főnökei megengedték, hogy a cégnél maradjon, és naponta elmagyarázza az ide érkező turistáknak, hogy milyen volt a római kori, a középkori magyar, az Osztrák–Magyar Monarchia-beli, majd a román világ aranybányászata, amíg 2006-ban be nem zárták a bányát. A bányavállalatnak nincs pénze fenntartani a verespataki múzeumot, a bukaresti művelődési minisztérium pedig úgy gondolja, hogy ez a bányaigazgatóság feladata. A helyi önkormányzat időnként toldozgat-foldozgat valamit a romos épületeken, a Ceaușescu-rendszer itt maradt relikviáin.

Egy tonna kőzet egy gramm aranyat tartalmaz

Vendéglátóm a rendszerváltás utáni szakembernemzedékhez tartozik: miután 1994-ben Petrozsényben elvégezte a bányamérnöki szakot, itt talált állást. Akkor már hideg szelek fújtak a romániai bányászatban, de azt senki nem merte volna megjósolni, hogy harminc év múlva gyakorlatilag felszámolódik a szebb időket megért bányászat.

,,Napjainkra ötszáz bányát zártak be Romániában, már alig van működő kitermelés. Mi még reménykedtünk a kilencvenes években, hogy ennek a szakmának van jövője” – magyarázza bosszúsan, miközben a műanyagmakett előtt mutatja, hogy Verespatak milyen részein folyt földalatti és külszíni fejtés a nyolcvanas években.

A ciános technológiának nincs alternatívája

Valentin Rus szerint a verespatakiakat és a környező települések lakosságát lesújtóan érintette a bányászat vége. Egy olyan vidéken, ahol az emberek évszázadok óta bányászatból élnek, nehéz elképzelni más foglalkozást. A mérnök szerint a román állam, a román politikum a hibás a mostanra kialakult nehéz helyzetért: ha a kilencvenes években beruháznak a bányaiparba, és korszerűsítik a kitermelést, akkor megmaradhatott volna hazai tulajdonba a bányászat, és ma is élne a verespataki aranykitermelés.

,,A Gabriel Resources azzal jutott zsákutcába, hogy egyszerre mindent akart. 15 év alatt szerette volna kitermelni a teljes aranymennyiséget, nem gondolt a fenntartható fejlődésre. Ez lett a veszte, ami viszont nem azt jelenti, hogy a romániai aranykitermelést el kell temetni” – vélekedik a szakember. Aki viszont elismeri, hogy az aranybányászatban nem lehet megkerülni a ciános technológiát.