Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Képünk Illusztráció •  Fotó: Tuchiluș Alex

Képünk Illusztráció

Fotó: Tuchiluș Alex

Többször támadt már lövétei gazdák jószágaira az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok egy tyúkól közeléből, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Eközben Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett végleg elaltatni.

Krónika

2024. május 06., 15:552024. május 06., 15:55

Az elmúlt napokban már többször is gondokat okozott egy nagyjából négyéves medve Lövétén, amely nem csak az embereket veszélyeztette, de tyúkokat is ölt; korábban azonban sikerült elkergetni a nagyvadat – fejtette ki a Székelyhonnak Mărmureanu-Bíró Leonárd, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatója.

Legutóbb vasárnap éjfél előtt nem sokkal érkezett bejelentés a 112-es segélyhívószámra, miszerint a nagyvad ismét egy tyúkolnál garázdálkodott egy lövétei gazdaságban. A vadászegyesület igazgatója elmondta, hogy az egyesület képviseletében a helyszínre siettek, illetve a csendőrség és a polgármesteri hivatal, valamint az állatorvosból álló bizottság tagjai is kiszálltak.

Másfél órán át igyekeztek elkergetni az embereket is veszélyeztető medvét, ám az csak nem tágított a gazdaság közeléből. Ennek hatására megszületett a döntés, hogy ártalmatlanítani kell a veszélyes egyedet, így kisvártatva kilőtték azt.

korábban írtuk

Nem tágított a tyúkól mellől, kilőtték a Lövétén garázdálkodó medvét
Nem tágított a tyúkól mellől, kilőtték a Lövétén garázdálkodó medvét

Többször támadt már lövétei gazdák jószágaira az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok egy tyúkól közeléből. Kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot.

Eközben egy nagyon rossz állapotban levő, nagyjából egyéves medvebocsot találtak Felsősófalvánál hétfőn reggel hat órakor, a szenvedő vad lábán egy súlyosan elfertőződött seb volt, amely mindenképp a halálát okozta volna – az esetről szintén Mărmureanu-Bíró Leonárd számolt be a Székelyhonnak.

Mint mondta, a 112-es segélyhívást követően a helyszínre sietett a község vezetőjéből, a vadásztársulat, illetve a csendőrség munkatársaiból és egy állatorvosból álló bizottság.

Az egyedet megvizsgálta az állatorvos, és kiderült, hogy az egyértelműen menthetetlen állapotban van sérülései miatt

A konzultáció után úgy látták, hogy az egyed végleges elaltatása lesz a legemberségesebb megoldás a körülmények tekintetében, így azt végre is hajtották.

A szakember rámutatott, egyáltalán nem tapasztaltak arra utaló jeleket, hogy esetleg egy jármű ütötte el a bocsot. Valószínűbbnek tartja, hogy egy kifejlett hím példány támadt rá az egyedre.

korábban írtuk

Súlyosan sérült fiatal medvét ártalmatlanítottak Felsősófalvánál
Súlyosan sérült fiatal medvét ártalmatlanítottak Felsősófalvánál

Súlyosan sérült medvéről érkezett bejelentés Felsősófalváról hétfőn reggel a 112-es segélyhívó számra – az állatorvos, a törvényesen összeállt bizottsággal folytatott megbeszélés alapján kénytelen volt végleg elaltatni az egyedet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet