Románia alig tíz településén haladja meg a 40 százalékot az átoltottság, Szatmár és Szeben megyei település a sereghajtók között

Képünk illusztráció •  Fotó: Jakab Mónika

Képünk illusztráció

Fotó: Jakab Mónika

A romániai városokban a koronavírus elleni átoltottság 30 százalékhoz közelít, a vidéki településeken azonban alig ennek a fele azoknak az aránya, akik megkapták a vakcina legalább első adagját. Az országban alig tíz olyan település van, ahol az átoltottság meghaladja a 40 százalékot, 50 százalék feletti arány pedig nincs is.

Bálint Eszter

2021. augusztus 10., 10:262021. augusztus 10., 10:26

Legalábbis nem volt augusztus 5-én, amikori adatokat feldolgozó térképekkel rukkolt elő az oltási kampányt koordináló bizottság.

A legfrissebb adatok szerint a romániai városi lakosság 28,28 százaléka kapta meg a Covid-19-elleni vakcina legalább első dózisát, vidéken viszont alig 14,22 százalékos az átoltottság.

Továbbra is 107 olyan település van az országban, ahol az 5 százalékot sem éri el a beoltottak aránya, 5 és 9,99 százalék között mozog 782, 10 és 19,99 százalék között 1700, 20 és 29,99 között 483, 30 és 39,99 százalék között pedig 96 település.

A települések listáján Temes megyei Újszentes község a listavezető 49,28 százalékos átoltottsággal, az ellenkező póluson a Ialomița megyei Bărbulești községet találjuk, ahol a lakosság alig 0,33 százaléka kapta meg legalább az első oltást.

A képzeletbeli dobogón találjuk még a Fehér megyei Torockót (44,62%), a Hargita megyei Borszéket (44,49%).

korábban írtuk

Átoltottság: Románia az utolsók között; Magyarország jól áll, de lecsúszott a dobogóról az EU-ban
Átoltottság: Románia az utolsók között; Magyarország jól áll, de lecsúszott a dobogóról az EU-ban

Miközben van olyan EU-tagállam, ahol már 70 százalék fölötti az átoltottság, Románia továbbra is a sereghajtók között található, viszont egyre félőbb, hogy az országot is eléri a negyedik járványhullám.

Kolozsvár épp csak lecsúszott a bronzról a maga 44,41 százalékos átoltottságával.

A top 10-ben találjuk még a tágabb értelemben vett Erdélyből a Temes megyei Gyüreget, a község 42,44 százalékos átoltottsága 6. helyhez volt elegendő. A Szatmár megyei Mezőfény a hetedik 40,99 százalékkal, a Kolozs megyei Erdőfelek pedig a nyolcadik 40,83 százalékkal.

A sereghajtók között két erdélyi települést találunk: a Szatmár megyei Komorzán község az utolsó előtti

azzal, hogy a lakosság alig 1,02 százaléka kapta meg legalább az első vakcinát, a Szeben megyei Zsinna pedig hátulról a hetedik a maga 2,15 százalékos átoltottságával.

Ha az erdélyi megyeszékhelyeket vesszük górcső alá, akkor azt látjuk, hogy a Sepsiszentgyörgyön a legalacsonyabb, 23,94 százalékos az átoltottság, de 30 százalék alatt maradt még Arad (27,53%) és Csíkszereda (29,05%).

korábban írtuk

Gheorghiță: az oltakozás önkéntes, és az is marad; ha félünk az új variánsoktól, növelnünk kell az átoltottságot
Gheorghiță: az oltakozás önkéntes, és az is marad; ha félünk az új variánsoktól, növelnünk kell az átoltottságot

A koronavírus elleni oltás felvétele önkéntes, és az is marad – szögezte le vasárnap Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője. Az orvos ezredes szerint a hatóságok célja, hogy növeljék az oltakozási hajlandóságot.

Nagyváradon 30,18 százalékos, Déván 30,64 százalékos, Nagybányán 31,11 százalékos, Szatmárnémetiben 32,02 százalékos, Besztercén 32,15 százalékos, Zilahon 32,48 százalékos, Brassóban 33,61 százalékos, Temesváron 34,50 százalékos, Gyulafehérváron 34,90 százalékos,  Marosvásárhelyen 35,58 százalékos, Nagyszebenben 37,41 százalékos és – mint már említettük – Kolozsváron 44,41 százalékos az átoltottság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász