Szándékos volt az a Kolozs megyei, szászfenesi hétfő éjszakai robbantás, amelynek következtében 16 lakrész és hat gépkocsi rongálódott meg.
2013. július 04., 21:502013. július 04., 21:50
A hatóságok beszámolója szerint annak a lakrésznek a tulajdonosa a tettes, amelyben a robbanás történt. A nőt 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség szándékos rongálás miatt, a döntés megfellebbezhető. A gyanú szerint a 62 éves nő égve hagyott egy mécsest a lakásban, majd kicsavarta a gázvezetéket és elment hazulról.
Amint arról beszámoltunk, a robbanás nem követelt emberáldozatot, habár a szászfenesi tömbházban mintegy 60 család él. Két lakrész teljesen tönkrement, a falak is leégtek. A hatóságok még dolgoznak a kár értékének felmérésén, ugyanakkor azt is ellenőrzik, hogy az ingatlan biztonságosan lakható-e. Az ott lakókat a helyi önkormányzat és a prefektúra is támogatásáról biztosította.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!