Történelmet írt a kincses város a vasárnap zárult, negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napokon – összegzett Gergely Balázs főszervező a rendezvénysorozat keddi kiértékelő sajtótájékoztatóján.
2013. augusztus 27., 18:292013. augusztus 27., 18:29
2013. augusztus 27., 18:332013. augusztus 27., 18:33
Mint rámutatott: soha nem vettek részt annyian egy kolozsvári kulturális rendezvényen, mint az István, a király rockopera vasárnap esti előadásán, ahol 50 ezren gyűltek össze, a világhálón pedig további hatezer személy követte élőben a záróeseményt. A főszervező szerint ezzel a kincses város magyar közössége megkérdőjelezhetetlenül visszanyerte a korábbi évtizedekben megtépázott méltóságát.
Sánta Levente fesztiváligazgató azt is elmondta, hogy a teljes rendezvény látogatottsága tavalyhoz képest 20 százalékkal emelkedett: a Kolozsvári Magyar Napokra mintegy 170 ezren látogattak el, a résztvevők pedig körülbelül 20 százaléka román nemzetiségű volt. Az érdeklődés a Zorán koncerten volt a legnagyobb, a főtéri eseményen 22 ezren vettek részt. Sánta hozzátette: a fesztivál honlapjának látogatottsága tavalyhoz képest háromszorosára nőtt, az esti koncertekről készült felvételeket pedig 41 ország 17 ezer látogatója nézte végig.Nem volt mellékes a sörcsapok forgalma sem: az egyhetes rendezvény alatt 50 ezer pohár sör, mintegy 20 ezer liternyi fogyott el.
Szabó Lilla, a fesztivál programigazgatója arról számolt be, hogy a többnyelvű rendezvények, különösen a városnéző séták és a Házsongárdi temető látogatása iránt is jelentős érdeklődés mutatkozott: a román nyelvű idegenvezetéssel zajló eseményeken 30–40 fős csoportok vettek részt. Horváth Anna alpolgármester kiemelte, hogy a rendezvényen semmilyen komolyabb incidens nem történt, ugyanakkor arra biztatta a szervezőket, hogy jövőre újabb rekordok felállítását célozzák meg.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!