Súlyos és fájdalmas pofont kapott a marosvásárhelyi magyar közösség azzal, hogy a főtérről a Maros-partra száműzött Vásárhelyi Forgataggal egy időben, a Ligetben ellenrendezvényt szerveznek – jelentették ki hétfőn az augusztus 28. és szeptember elseje között zajló forgatag szervezői.
2013. augusztus 26., 17:302013. augusztus 26., 17:30
A marosvásárhelyi magyarság első alkalommal megszervezett kulturális ünnepének, a Vásárhelyi Forgatag programfüzetének a bemutatóján Peti András alpolgármester elmondta, az Együtt–Împreună elnevezésű esemény – amelyre a Mioriţa kulturális szervezet foglalt helyszínt a Ligetben – olyan konfliktusgerjesztő megmozdulás, amit el kell ítélni.
\"Hét nappal a forgatag kezdete előtt, augusztus 21-én hozott engedélyeztetési döntést, miszerint jóváhagyták, hogy az öt nap helyett két nap a ligetben tartsuk a rendezvényt. Erről az ajánlatról már egy hete elmondtuk, hogy elfogadhatatlan, azt viszont nem tudtuk, hogy időközben ugyanoda jóváhagyott a városi tanács egy ellenrendezvényt – részletezte az elöljáró. – Az 1991. évi 60-as számú törvény 5. cikkelyének 2. bekezdése értelmében szigorúan tilos ugyanarra a helyszínre ugyanabban az időpontban két rendezvényt jóváhagyni, függetlenül annak témájától. Ez megalázó felajánlás. A marosvásárhelyiek ne engedjenek a megtévesztésnek, remélem, távol tartják magukat a Ligettől és a Maros-partra jönnek, a forgatagra.\" Hozzátette, nem számíthatnak a polgármesteri hivatal támogatására, holott a költségvetésben megszavaztak pénzt a forgatagra, ráadásul a városháza a Mioriţa által szervezett Împreună–Együtt eseményt támogatja.
A jelképesen a forgatag köztéri rendezvényeinek helyszínén, a Maros-parti Sörpatikánál tartott sajtótájékoztatón Portik Vilmos főszervező elmondta, a Vásárhelyi Forgatag bár nem zenei fesztivál, kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi élményt nyújtó zenei programokra. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyitja a zenei programok sorát, augusztus 30-án, pénteken a Kultúrpalotában.
A KoncertForgatag további része már a Maros-parton zajlik, a Sörpatika mellett felállított színpadon, ahol fellép a magyar blueskirályként emlegetett Deák Bill Blues Band, a fiatalokat megmozgató Intim Torna Illegál, az idén harmincéves Ghymes, valamint több helyi zenekar is. Továbbá lesz néptánctalálkozó, marosvásárhelyiek világtalálkozója, színházi program, történelmi könyvek vására, városismertető körút, továbbá sportvetélkedők és családi foglalkozások is helyet kapnak a programban.
Amint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi városháza nem hivatalos honlapján, a tirgumureseanul.ro-n jelentették be: augusztus 30. és szeptember 1. között, a Vásárhelyi Forgataggal egy időben a Ligetben megszervezik az Együtt–Împreună című rendezvényt, amelynek fénypontja az Edda-koncert lesz. A rendezvény mögött önkéntesek csoportja és a Mioriţa Kulturális Szervezet áll, amely eddig néptánctanítással és népdalfellépések szervezésével foglalkozott. Az Edda mellett fellép a marosvásárhelyi Autostop, Delhusa Gjon és a csíkmadarasi néptánccsoport is.
Gáspár Botond
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!