A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságánál támadja meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésének brüsszeli elutasítását – jelentette ki az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett borzonti EMI-tábor vasárnapi autonómia napján Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
2013. augusztus 11., 18:062013. augusztus 11., 18:06
2013. augusztus 11., 18:072013. augusztus 11., 18:07
Mint fogalmazott, azzal az indoklással, amellyel az Európai Bizottság elutasította kezdeményezésük bejegyzését, egy másodéves kolozsvári jogászhallgató megbukott volna a vizsgán. Az SZNT elnöke az MTI kérdésére elmondta, azt várják, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Bizottság elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.
Amint arról beszámoltunk, a honlapján közzétett levélben az Európai Bizottság július utolsó napjaiban arról tájékoztatta a beterjesztőket, hogy a kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Mint ismeretes, a polgári kezdeményezés intézményét a nemrégiben életbe lépett Lisszaboni szerződés vezette be az EU-ban. Lényege, hogy megfelelő számú aláírás összegyűjtésével a lakosság is kezdeményezheti uniós jogszabályok módosítását vagy újak megalkotását.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
szóljon hozzá!