Példamutatást vagy felmondásokat eredményezhet az oltáskötelezettség az egészségügyben

Járványügyi kényszerpályán. A kormány szerint növelni kell a páciensek, valamint az egészségügyi dolgozók biztonságát •  Fotó: Rovaccinare/Facebook

Járványügyi kényszerpályán. A kormány szerint növelni kell a páciensek, valamint az egészségügyi dolgozók biztonságát

Fotó: Rovaccinare/Facebook

Keménykezűen próbál reagálni a kormány a rohamosan súlyosbodó járványhelyzetre: egy törvénytervezet szerint kötelezővé teszik a Covid-igazolvány felmutatását az egészségügyi alkalmazottaknak, akiknek ennek hiányában felfüggesztik munkaviszonyukat. A Krónikának nyilatkozó kórházigazgató éppen az esetleges szakemberelvesztések miatt aggódik, miközben több orvostársa egyetért a példamutatásra sarkalló intézkedéssel.

Zoltán Ildikó

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Tóth Gödri Iringó

2021. szeptember 28., 17:552021. szeptember 28., 17:55

2021. szeptember 28., 18:072021. szeptember 28., 18:07

A koronavírus elleni oltás a járvány megfékezésének legfontosabb eszköze, de

kényes kérdés erre kötelezni az egészségügyi alkalmazottakat, mert fennáll a kockázata, hogy megtizedeli a létszámukat

– fejtette ki megkeresésünkre András-Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi kórház igazgatóját a bukaresti kormány új törvénytervezete kapcsán faggattuk, miszerint csak azok az alkalmazottak dolgozhatnak a továbbiakban az állami és magán egészségügyi intézményekben, akik uniós Covid-igazolvánnyal bizonyítani tudják, hogy védettek a koronavírussal szemben, vagy van egy negatív teszteredményük.

A tervezet értelmében a védettség igazolásának hiányában 30 napra felfüggesztik az egészségügyi dolgozó munkaszerződését. A harminc nap elteltével az állami egészségügyi intézményekben dolgozó alkalmazott munkaszerződése megszűnik, a magánintézmények esetében a vezetőségnek jogában áll eldönteni, hogy meghosszabbítja a felfüggesztés időtartamát vagy megszünteti az alkalmazott munkaviszonyát.

Az intézkedést az indokolja, hogy jelentősen megnőtt az új megbetegedések száma, és a jelenlegi járványhelyzetben kiemelt figyelmet kell fordítani a páciensek, valamint az egészségügyi dolgozók biztonságára. Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint gyorsított eljárással akarják elfogadtatni a tervezetet.

korábban írtuk

Törvénytervezet: kötelező lesz a Covid-igazolvány az egészségügyi alkalmazottak számára
Törvénytervezet: kötelező lesz a Covid-igazolvány az egészségügyi alkalmazottak számára

Csak azok az alkalmazottak dolgozhatnak a továbbiakban az állami és magán egészségügyi intézményekben, akik uniós COVID-igazolvánnyal bizonyítani tudják, hogy védettek a koronavírussal szemben, vagy van egy negatív teszteredményük.

Egyetlen kiesés is végzetes lehet

A sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója erre reagálva kifejtette, a jelenlegi helyzetben, amikor napról napra növekszik, rekordot dönt a koronavírus-fertőzöttek száma, egyetlen szakember hiányát is megérzik. „Folyamatosan zajlanak az átcsoportosítások, újabb és újabb alkalmazottakat kell átirányítani a koronavírus-fertőzött betegeket ellátó, valamint az intenzív terápiás osztályra.

Idézet
Bele sem merek gondolni, mi történne akkor, ha egy intenzív terápiás szakorvosunk úgy dönt, nem oltatja be magát, és ezért fel kellene függesztenünk a munkaszerződését, vagyis nem dolgozhat”

– mutatott rá az igazgató.

András-Nagy Róbert hangsúlyozta, a közvitára mindenképpen szükség van, ezt a kérdést törvénnyel kell rendezni. Elmondása szerint folyamatosan egyeztet az alkalmazottakkal, a szakszervezettel, a visszajelzések pedig azt mutatják, sokan nem támogatják az oltáskötelezettség bevezetését. Mert

ha nem is feltétlenül hátrányos, de mindenképp megkülönböztetőnek tartják, hiszen miközben mindenki szabadon eldöntheti, beadatja vagy sem a vakcinát, az egészségügyben dolgozókat köteleznék erre.

Az igazgató jelezte: még nagyon sok olyan ágazat van, ahol ebből a megközelítésből indokolt lenne oltásra kötelezni az alkalmazottakat. Közben pedig véleménye szerint az egészségügyben a legkisebb a fertőzés átadásának veszélye, mert fokozottan figyelnek az óvintézkedésekre: védőmaszkot viselnek, úgy alakítják a betegutakat, hogy csökkentsék a fertőzés terjedését. Előfordul, hogy az alkalmazottak megfertőződnek, de általában nem a munkahelyükön. A súlyos megbetegedések, elhalálozások többsége sem az egészségügyi dolgozók körében volt.

„Meg kell fontolni, hogy jó-e ez a döntés, hiszen az egészségügyi alkalmazottak végig ott küzdöttek a járvány frontvonalában, akkor is, mikor csak egyik napról a másikra érkeztek a védőmaszkok. Másrészt a járvány negyedik hullámában egyetlen szakember hiányát is megérzik a kórházak” – szögezte le András-Nagy Róbert. Hozzátette, a kórházak folyamatosan szakemberhiánnyal küzdenek, nehéz pótolni, ha valaki kiesik, előfordul, hogy több alkalommal is meghirdetik a versenyvizsgát, amíg akad jelentkező.

Egymás között. Nyomást helyezhetnek az egészségügyi alkalmazottakra •  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI Galéria

Egymás között. Nyomást helyezhetnek az egészségügyi alkalmazottakra

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„Háború van, kötelességünk fegyvert használni”

Eközben Dr. Baki László kardiológus, a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház kardiológia osztályának szakembere úgy fogja fel az oltás, oltakozás kérdéskörét, hogy a vakcina nemcsak azért van, aki beadatja magának, hanem társadalmi felelősségvállalásról szól a felvétele.

Idézet
Én mindenképp fontosnak tartom, hogy az egészségügyi személyzet beoltassa magát, hisz mi vagyunk az első vonalban, illetve krónikus, elesett, beteg emberek jönnek be hozzánk”

– emelte ki a Krónikának a szakember. Baki László rámutatott, hogy a legtöbb kórházban nemcsak koronavírusos betegeket kezelnek, hanem párhuzamosan zajlik az akut és a krónikus betegek kezelése és ellátása is. „Ha beutalunk egy szívelégtelenségben szenvedőt, aki amúgy is nagyon törékeny egészségügyi állapotban van, és én, vagy az orvos kolléga, vagy a nővér, aki nem oltatja be magát, akár tünetmentes hordozóként átadja a betegséget, nagyon veszélyes helyzetbe sodorja a pácienst. Nem csak önmagunkért, hanem a kollégainkért és a betegeinkért is meg kell tenni, be kell adatni az oltást” – hangsúlyozta.

Az oltatlan egészségügyi alkalmazottak számára kilátásba helyezett munkaszerződés-felfüggesztés, munkaviszony-megszüntetés kapcsán Baki László elmondta, hogy

szerinte nincs ok az aggodalomra, emiatt nem fog csökkenni a munkaerő.

Úgy véli, a legtöbben csak bizonytalanok jelenleg, nem feltétlenül oltásellenesek, nem zárkóznak el teljesen, így ez a határozat adhat egy löketet, motivációt, hogy beoltassák magukat. „Az én felfogásom szerint most háború van, ilyenkor meg kell ragadni az eszközöket. Ha az egészségügyi személyzet azt vallja, hogy segíteni akar, akkor példamutatás szempontjából és a páciensek védelme érdekében is be kell oltatnia magát” – hangsúlyozta a kardiológus.

Jelezte: ha nyolc hónap alatt, az oltási kampány kezdete óta nem sikerült meggyőzni az egészségügyi alkalmazottakat, hogy a betegek érdekében is kötelességük lenne felvenni az oltást, akkor ilyen eszközökhöz kell folyamodni.

Idézet
Én azt tartom, hogy katonák vagyunk, most meg háború van. Ha itt van az ellenség köztünk, a kezünkben meg a fegyver, akkor kötelességünk a fegyvert használni”

– szögezte le Baki László.

korábban írtuk

Sokkoló ugrás: soha nem volt ekkora az új fertőzések száma Romániában
Sokkoló ugrás: soha nem volt ekkora az új fertőzések száma Romániában

A legutóbbi tájékoztatás óta 11 049 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 73 300 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Inkább a „középvonallal” van gond

Sólyom Árpád marosvásárhelyi orvos is jó ötletnek tartja a kormány elképzelését, amely Európa különböző államaiban, így Magyarországon is bevált. Az ortopéd szakorvos szerint csak így lehetne minimálisra csökkenteni a nagy valószínűséggel a személyzet okozta kórházi fertőzések esetszámát. Az egyetemi tanársegéd fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem is annyira az orvosokkal, sokkal inkább a „középvonallal” van gond.

Idézet
Marosvásárhelyen az orvosok mintegy 90 százaléka beoltatta magát, míg az asszisztensnőknél, ápolónőknél ez az arány valahol 50 százalék körül mozog”

– mutatott rá Sólyom. Az említett alkalmazottak egy részénél csak akkor tapasztalható mentalitásváltás, amikor ideiglenesen a Covid-kórházba csoportosítják át őket. Nem tudni, a logika vagy az ott látottak hatására jelentkeznek az oltóközpontokba.

Az orvos pozitívumként értékelte, hogy munkahelyén, a nagykórház ortopédiáján a 14 orvosból 13-an megkapták a koronavírus elleni oltást. Ellenpéldaként hozta fel azokat az asszisztensnőket, akik a közösségi médiában terjedő összeesküvési elméletek alapján nemcsak oltásellenesek, de még a maszk viselését is elutasítják, mondván, hogy az is káros az emberi szervezetre. „Érdekes, mi sebészek szinte egész nap maszkban dolgozunk, mégsem lesz semmi bajunk” – hangsúlyozta a fiatal szakorvos.

A megoldási lehetőségek részleteiről szólva az orvos nem tartja feltétlenül szerencsésnek a kormány által javasolt szigort. Véleménye szerint

fokozatosan kellene lépni, nem egyből, és ilyen drasztikusan.

Egyébként szintén Sólyom Árpádtól tudjuk, hogy bizonyos osztályvezető főorvosok már hónapokkal ezelőtt megtalálták a megoldást: egyszerűen kiközösítették azokat a nővéreket, akik nem voltak hajlandók beoltatni magukat. „Van, aki megmondja kerek-perec: addig nem dolgozhat vele, amíg be nem oltatja magát. Más viszont úgy véli, nem tilthatja meg az asszisztensnőjének, hogy a betegeivel kapcsolatba léphessen. A kérdés orvos- meg osztályvezetőfüggő, holott ennél jóval magasabb szintről és egységesen kellene dönteni” – véli az ortopéd-traumatológus szakember.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

Nem a harmadikra

Eközben Száva Dániel marosvásárhelyi sebész főorvos a Krónikának leszögezte, ő nem tartozik az oltásellenesek közé, időben megkapta az első két oltást, de harmadszorra nem hajlandó megszúratni magát. Legalábbis addig nem, amíg a lakosság túlnyomó része meg nem kapja az első két adag szérumot.

Idézet
Ezelőtt másfél évvel még maszkot sem biztosítottak, most meg az oltást követelik – ebben mi a logika?”

– teszi fel a költői kérdést a sebész. Szerinte a szigorítás pontosan úgy kellene vonatkozzon a pedagógusokra meg a rendőrökre is, akik napi kapcsolatban állnak a tömegekkel. „Ugyanakkor úgy vélem, hogy az Auchan kasszásnői sokkal több emberrel találkoznak, mint mi, orvosok” – teszi hozzá.

„Nekünk kell tanúsítani, hogy az oltás biztonságos”

„Én támogatom ezt az intézkedést.

Idézet
Az orvosnak, az egészségügyi személyzetnek példát kell mutatnia a lakosság számára”

– reagált a kormány tervére Dr. Bzduch Árpád. A szatmári Caritas Medica hematológus szakorvosa a Krónikának hozzátette, hogy súlyos a helyzet: immár sok ezer esetről számoltak be, a fertőzöttek felét pedig fiatalok képezik, emellett az esetek 90 százalékában oltatlan a fertőzött. A szakorvos szerint csak az oltás képes kordában tartani a járványügyi helyzetet, amely nem fog teljesen megszűnni, viszont a védőoltással szezonális influenzává alakítható a koronavírus.

Puskás Csaba, a szatmári Caritas Medica háziorvosa lapunknak elmondta, hogy magánemberként és szakorvosként is támogatja a kezdeményezést. „Példát kell mutatnunk mindenkinek. A saját, a család és a közösség érdekében ezt a lépést meg kell tenni.

Idézet
Mi, egészségügyi alkalmazottak nem vagyunk abban a helyzetben, hogy oltásellenesek legyünk”

– fejtette ki a szakember. Szerinte kivételek, ellenzékiek mindig lesznek, viszont a többség, aki a hagyományos és tényeken alapuló gyógyászathoz ragaszkodik, az bele fog egyezni a tervezetbe. Hangsúlyozta, megelőző lépésként jó megoldásnak tartja a védőoltást. „Így tudjuk megakadályozni, hogy a helyzet súlyosabb legyen, hogy ne mi legyünk a gócpont. Az emberekben tudatosítani kell, hogy nem történik semmi azokkal, akik beoltatják magukat, és nincsenek nem kívánt mellékhatások sem, amelyeket az interneten írnak. Nekünk kell tanúsítani, hogy az oltás biztonságos és beadható bárkinek” – szögezte le Puskás Csaba.

Cîţu: jövő héten kerülhet a parlament elé a tervezet

A kormány várhatóan jövő héten fogadja el és továbbítja a parlamentnek azt a két törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi uniós digitális Covid-igazolvány kiváltását az egészségügyi dolgozók és a szociális szolgáltatások területén dolgozó alkalmazottak számára - közölte kedden a miniszterelnök. Florin Cîţu az országos háromoldalú érdekegyeztető tanács ülésén beszélt erről Bogdan Hossu szakszervezeti vezetőnek arra a felvetésére reagálva, hogy a kormánynak vissza kellene vonnia ezt a két jogszabályt, mert „ellentmondanak a jelenlegi törvényes előírásoknak és a nemzetközi egyezményeknek”.

Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke elmondta: szerinte jelenlegi formájában a két tervezet éppen az oltás ügyének árt azáltal, hogy a munkatörvénykönyv előírásainak és a munkahelyi egészségvédelmi problémáknak a figyelembe vétele nélkül 'kényszeríti' az alkalmazottakat a vakcina beadatására. Hossu „különösen súlyosnak” nevezte, hogy a kormány elképzelései szerint a munkaszerződés felbontásával járna a védettségi igazolvány kiváltásnak a megtagadása.

Florin Cîţu válaszul közölte: a kormány csupán az előterjesztője a két törvénytervezetnek, amelyeket a parlament az elfogadásuk előtt módosíthat, és a szakszervezetek beterjeszthetik a javaslataikat a szakbizottságoknak. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy az idő is sürgeti a kormányt. „Ha még hónapokig vitatkozunk róluk, értelmüket vesztik ezek a tervezetek, ezért sietünk velük” – jelentette ki a miniszterelnök.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász