Panaszkodnak az önkormányzatok a kormánytámogatások hiánya miatt

Panaszkodnak az önkormányzatok a kormánytámogatások hiánya miatt

Fotó: Barabás Ákos

Egyre nehezebben tudnak gazdálkodni az önkormányzatok a kormánytámogatásokból. Korodi Attila képviselő szerint egyéni megoldásokkal próbálják pótolni a hiányosságokat.

Bíró Blanka

2018. január 31., 16:002018. január 31., 16:00

Tavaly 770 ezer lejt kapott Bodok önkormányzata a személyi jövedelemadó visszaosztásából, idén viszont egy lejt sem, ilyen körülmények között az sem kizárt, hogy kénytelenek lesznek éjféltől hajnalig lekapcsolni a közvilágítást – mondta el a Krónikának Fodor István polgármester. Rámutatott, még a kilencvenes évek elején fordult elő, hogy az éjjeliőr éjfélkor lekapcsolta a közvilágítást, majd hajnali ötkor gyújtotta meg újra az utcai lámpákat, a reggel hét órakor érkező polgármester pedig újra kikapcsolta.

„Valószínű újra vissza kell vezessük ezt a rendszert, mert nem lesz pénzünk elektromos áramra” – állapította meg keserűen a községvezető.

Fodor István elmondta, augusztus végéig van fedezetük a hivatal alkalmazottainak fizetésére, attól tart, hogy a különböző pályázataik önrészére félretett pénzhez kell nyúljanak, hogy a béreket kiadják.

„A kormány arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy ne tervezzenek, ne fejlesszenek. Huszonnyolc éve várom, hogy jobb lesz, és most még rosszabb” – szögezte le Fodor István, aki huszonnyolc éve áll a háromszéki nagyközség élén.

Bodoknak jelenleg két pályázata van folyamatban, Leader program révén is szerettek volna egy multifunkcionális gépet vásárolni, de ha nem lesz pénzük önrészre, kénytelenek lesznek lemondani a terveikről. Bodok egyedüli romániai településként a nemzetközi fogathajtó-versenyek naptárában is szerepel, A kategóriás világbajnoki kvalifikációra alkalmas versenyeket szerveznek, de erre is pénz kell.

„Volt jobb, de volt rosszabb helyzet is” – mondta el megkeresésünkre Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője.

Hozzátette, egyelőre a 2016-os sarokszámokkal dolgoznak, az alapján kapják a finanszírozást az önkormányzatok, ám a nyári költségvetés-kiegészítésre már összesítik a tavalyi számokat, és az alapján pótolják a működésre szánt pénzt. Az igaz, hogy az önkormányzatok a költségvetési törvény értelmében a tavaly félretett pénzek, vagyis a tartalék felét be kell majd tegyék a működési költségekhez, mondta a politikus, ám hozzátette, ha egy- egy község bajba jut, próbálnak egyéni megoldásokat találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében