Fotó: Haáz Vince
A városháza udvarán tüntettek kedden a kolozsvári taxisok a jelenlegi viteldíj drágítását kérve. A városvezetés szerint lesz emelés, csak nem olyan mértékű, mint amilyent a hivatásos fuvarozók akarnak.
2019. december 10., 16:202019. december 10., 16:20
2019. december 10., 19:432019. december 10., 19:43
A polgármesteri hivatal udvarán tüntettek kedden a kolozsvári taxisok, így tiltakozva az ellen, hogy a városvezetés többszöri kérésük ellenére nem hajlandó drágítani a viteldíjat.
A hivatásos fuvarozók azt állítják, hogy a városvezetők semmibe veszik több éve ismételt kérésüket, és azzal fenyegetőznek, hogy tiltakozásuk jeléül a következő időszakban elfoglalják járműveikkel a városháza melletti, a polgármesteri hivatal alkalmazottjai által is használt parkolóházat, így emlékeztetve az illetékeseket a problémára.
Az egyik taxis, Ioan Pugna a Mediafax hírügynökségnek elmondta:
Be is nyújtották az ehhez szükséges dokumentációt a városházára, és azt szerették volna, ha a kezdeményezés a helyi tanács keddi ülésén napirendre kerül, viszont Dan Tarcea alpolgármester azt mondta nekik, hogy a drágításra vonatkozó határozattervezet december 20. környékén kerülhet a testület elé.
Dan Tarcea a Citynews hírportálnak ezt azzal indokolta, hogy
Az alpolgármester hangsúlyozta: emelni fogják a tarifákat, csak nem a bérfuvarozók által kért mértékben, azt ugyanis túlzottnak tartják. „2020-tól másik viteldíj lesz, de egyelőre még nem tudjuk, hogy mennyivel drágítjuk a jelenlegit” – fogalmazott az alpolgármester.
„Azt mondták, hogy három akkumulátort cserélnek két év alatt, de ez nem lehetséges” – jelentette ki Tarcea. Lesz drágítás, mondta, de az, hogy milyen mértékű, az illetékesek számításai alapján fog eldőlni.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
szóljon hozzá!