Orbán Viktor avatja fel az EMTE új kolozsvári épületét

Orbán Viktor miniszterelnök részvételével avatják fel Kolozsváron október 4-én a Sapientia–EMTE Természettudományi és Művészeti Karának új, a magyar állam támogatásával felépült ingatlanát.

Rostás Szabolcs

2013. szeptember 18., 18:292013. szeptember 18., 18:29

2013. szeptember 18., 19:232013. szeptember 18., 19:23

 

Gőzerővel zajlik Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar TudományegyetemTermészettudományi és Művészeti Kara új otthonának bebútorozása, az eddigi bérelt épületből való átköltözés. A frissen felhúzott ingatlant október 4-én avatják fel hivatalosan, az átadási ünnepség díszvendége pedig Orbán Viktor miniszterelnök lesz.

Lapunk értesülései szerint a magyar kormányfő egynapos kincses városi látogatása során megbeszélést folytat az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel, de találkozik Emil Boc polgármesterrel is. A román parlament által tavaly februárban akkreditált Sapientia–EMTE új kolozsvári épülete két év alatt készült el. Az ötmillió eurós kivitelezési költséget a magyar állam biztosította abból a négymilliárd forintos keretből, amelynek folyósításáról tavaly októberben írt alá megállapodást Orbán Viktor kormányfő Marosvásárhelyen a Sapientia Alapítvány, az EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetőivel. Az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztését finanszírozni hivatott összegből többek között Marosvásárhelyen bentlakás épül.

A kolozsvári Tordai út aljában 6500 négyzetméteren elterülő, egy öt- és egy hatemeletes épületből álló ingatlanban a Természettudományi és Művészeti Kar négy szaka – film, nemzetközi kapcsolatok, környezettudomány és jog – kap helyet, míg a város szívében található Bocskai-házban maradnak a Sapientia központi hivatalai. Tonk Márton kari dékán szerdán lapunknak elmondta, az épületet az oktatási tevékenységeken túlmenően a felsőoktatási intézmény forrásteremtő képességének megteremtése érdekében tervezték, alakították ki. Ennek megfelelően környezettanulmányi laboratóriumot, valósághű bírósági tárgyalótermet, vendégszobákat, menzát is kialakítottak az ikertornyokban. Emellett a diákok rendelkezésére áll majd egy kétszáz férőhelyes multifunkcionális aula, amely moziterem is egyben.

Az új épület egyik ékességének számít ugyanakkor a teljes egészében a föld alatt kialakított 220 négyzetméteres korszerű televízió- és filmstúdió. Tonk Márton elmondta, a létesítmény elsődleges rendeltetése oktatási, vagyis elsősorban a kar film- és fotóművészet, média szakos hallgatóinak képzését hivatott szolgálni. Másrészt a Sapientia már együttműködési megállapodást kötött a budapesti Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) és az Erdélyi Magyar Televízióval, ennek révén a közszolgálati csatorna és az ETV munkatársai élő adásokra, felvételekre, különböző műsorok készítésére használhatják a stúdiót. „Ennek fejében az egyetem képzési, illetve anyagi jellegű ellenszolgáltatást kap, de további együttműködéseket is szeretnénk kötni, hiszen a média és a filmes szak igen költséges, ezért fontos, hogy az ott zajló munka bizonyos elemeiben eladható is legyen. Összekötjük a kellemest a hasznossal: a diákok élesben végezhetnek szakmai gyakorlatot, amiből olyan termék alakulhat, amely máshol hasznosítható” – állapította meg a Krónikának Tonk Márton.

A kolozsvári kar dékánja kérdésünkre hozzátette, az ingatlan elkészülte az egyetemfejlesztésen és -bővítésen túlmenően is jelentős momentumnak tekinthető. „Fontos körülmény az is, hogy a Szabók bástyájától mintegy száz méterre található új kolozsvári épület által szimbolikus értelemben visszahódított térről is beszélhetünk, amely révén a magyar közösség jelzi, hogy él, jelen van. Ezért is írtuk fel a homlokzatra a Sapientia nevét, hogy mindez láthatóvá váljék. Azt hiszem, ez egyáltalán nem mellékes sem a kolozsvári közösség, sem az erdélyi magyarság számára” – jelentette ki Tonk Márton.

Különben a Sapientia csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi karai is csatlakoznak az Óbudai Egyetem főszervezésében zajló, a magyar tannyelvű Kárpát-medencei felsőoktatási intézményeket összefogó közös tanévnyitó ünnepséghez. A részvevő intémények között szerepel többek között a nagyváradi PKE, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a komáromi Selye János Egyetem, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara, amelynek hallgatóit és tanárait Áder János köztársasági elnök videoüzenetben köszönti.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést