Erdély valamennyi szegletéből érkeznek látogatók a térség egyetlen akvaparkjába
Fotó: Facebook/Aquapark Nymphaea Oradea
Nemcsak a népszerűsége nő a nagyváradi élményfürdőnek, évről évre egyre több nyereséget termel a szabadidős létesítmény. Tavaly mintegy tízmillió lej, azaz 2,1 millió euró folyt be innen a városkasszába.
2020. február 14., 13:132020. február 14., 13:13
2020. február 14., 13:212020. február 14., 13:21
Az egyik legjövedelmezőbb beruházásnak bizonyul a nagyváradi önkormányzat számára a három éve európai uniós támogatással felépített Nymphaea akvapark, a szabadidős létesítmény tavaly 2,1 millió euró, azaz 10 millió lejnyi profitot termelt. Az akvaparkot is menedzselő közterület-fenntartó vállalat igazgatója, Liviu Andrica a 2019-es év mérlegét ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta:
A nyereség 24 százalékkal nőtt az előző, 2018-as évhez képest, amikor 12,4 százalékos volt, mondta az Agerpres beszámolója szerint az igazgató. Az élményfürdőn kívül az Őssi strandot és az állatkertet is menedzselő vállalatnak az üzleti forgalma tavaly több mint 5 millió euró volt, a bevétel 48,4 millió lejt tett ki, és 7 százalékkal volt nagyobb az előző évinél. Liviu Andrica igazgató büszkén mesélte, hogy
Elmondta, folyamatosan igyekeznek fejleszteni, minél jobb körülményeket és szolgáltatásokat biztosítani.
A népszerűsége töretlen, amit mi sem jelez jobban, minthogy már kereskednek is a belépőkkel. „Akkora a kereslet, hogy kiderült: csempészek kereskedtek a jegyekkel, 100 lejért kínálva azokat” – mesélte az igazgató. A létesítménybe egyébként 60 lej az egész napos belépő, a szaunák és a törökfürdő használatáért pótdíjat kell fizetni. Kisebb érdeklődés esetén 30 lejért 3 órára is adott a fürdőzési lehetőség, míg 35 lejért 17 órától 22 óráig lubickolhatnak a vendégek.
Fotó: Facebook/Aquapark Nymphaea Oradea
Mint arról januári helyszíni riportunkban beszámoltunk, a váradi élményfürdőt Máramarosszigettől Temesvárig az ország minden részéből látogatják.
Jelenleg a belépők felét online értékesítik. A váradi akvapark nemcsak a hivatalos szabadnapokon népszerű, hét közben is látogatják. Télen átlagban 600, nyáron 1500 vendég szokott itt megfordulni naponta, zömében romániaiak, a külföldi látogatók csupán a vendégek 2-3 százalékát teszik ki.
Hároméves fennállása óta csúcsra hág a népszerűsége a nagyváradi akvaparknak: a téli ünnepek ideje alatt több mint 17 ezer személy látogatott el az élményfürdőbe. Máramarostól Temesvárig, Kolozsvártól Sinaiáig az ország minden zugából érkeznek ide fürdőzők – mi is kipróbáltuk.
A 2016-ban 20 millió eurós beruházással megnyitott Nymphaea akvapark kétségtelenül az Ilie Bolojan polgármester vezette önkormányzat legjövedelmezőbb üzlete, egyben a legnagyobb ilyen jellegű beruházás a régióban.
Már első évben 4,8 millió lejes (1,04 millió euró) profitot termelt, amit 2018-ban szinte sikerült megduplázni, akkor 90 százalékos volt a gazdasági növekedés. Az illetékesek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket: turistákat vonz a Körös-parti városba, akik előszeretettel látogatnak meg más idegenforgalmi létesítményeket, vendéglátóipari egységeket is.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
szóljon hozzá!