A kovásznai ingatlan, ahol templomot is terveznek. A 63 000 eurós vételárból 18 000 eurót a leányegyházközség saját, évek során célirányosan félretett megtakarítása fedezett
Fotó: Nagy Norbert archívuma
Közösségi összefogásnak köszönhetően a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség június 27-én megvásárolta azt az ingatlant, amely hosszú távon hitéleti, közösségi és kulturális célokat szolgál – és a jövőben templomként is otthont ad az unitárius gyülekezetnek, valamint a város közösségének.
2025. július 04., 14:202025. július 04., 14:20
Amint a Kovásznai Unitárius Leányegyházközségnek a Péterfi Ágnes, lelkész, Nagy Norbert, segédlelkész és Tóth Rozália, gondnok által aláírt közleményében szerepel, a
A kezdeményezésről Nagy Norbert segédlelkész megszólaltatásával itt írtunk.
Amint a vezetők közölték, különösen nagy szerepe volt az erdélyi sajtónak és rádiónak a gyűjtés sikerében: a médiában megjelent cikkek és rádióműsorok révén széles körben ismertettük a jótékonysági eseményeket és a cél fontosságát. Ezek a műsorok és publikációk nemcsak informálták a közösséget, hanem aktivizálták is az embereket, hozzájárulva ahhoz, hogy az adományozók lelkesedése és támogatása szélesebb körben valósulhasson meg.
A fennmaradó 45 000 euró nagyrészt a médiafelületeken keresztül elért támogatóktól érkezett, akiknek a segítsége nélkül a megvalósítás nem lett volna lehetséges.
Amint a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség vezetősége közli,
–, valamint a helyi sajtónak és rádiónak, akik kulcsszerepet játszottak a figyelemfelhívásban és a közösség mozgósításában.
A közösség hálával és bizakodással tekint a jövőbe, bízva abban, hogy ez a tér nemcsak hitéleti, hanem kulturális és művészeti események otthona is lesz Kovásznán.
Az aranyosszéki Kövenden készült Keskeny út című, nemrég indult egyházi sorozatunk újabb videós riportja. Kövend unitárius gyülekezete az utóbbi hat esztendőben újjászületett a fiatal lelkésznő, Farkas Izolda áldozatos munkájának köszönhetően.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!