Fotó: Veres Nándor
Könnyű tételt kaptak a nyolcadikos diákok a hétfőn elkezdődött országos képességfelmérő vizsga első, román nyelv és irodalom írásbeli próbáján – vélik a pedagógusok.
Bors Kinga, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola romántanára lapcsaládunknak úgy fogalmazott: a végzősök hozzáférhető tételeket kaptak, a teszt „magyarán, egyáltalán nem volt nehéz”.
A diákoknak az első feladatban Magda Isanos Ploaia (Eső) című versét kellett megadott szempontok alapján elemezniük, a második tételben pedig egy nem irodalmi szöveggel kapcsolatos kérdésekre választoltak – az iromány a futásról és a jelenleg a világ leggyorsabbnak tartott atlétájáról, Usain Boltról szólt. A tanulóknak egy 150–300 szavas fogalmazást is írniuk kellett, amelyben egy sportversenyen történt eseményt kellett bemutatni.
Antal Dávid, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulója is úgy érezte,
Testvére, Krisztina szerint egyértelműen a fogalmazás volt a legnehezebb feladat.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium egyik diákjának édesanyja azt mondta: leginkább a csütörtöki magyar írásbelitől tartanak, a próbavizsga alapján ugyanis a javítókulcs meglehetősen merev.
Kovászna megyében eközben az érettségi kapcsán felmerült probléma ismétlődik meg, úgy tűnik ugyanis, hogy
A tanfelügyelőség adatai szerint a tanév elején 1967 diák iratkozott be nyolcadikba, de csak 1486-an vesznek részt a megmérettetésen. Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta: 272 tanuló megbukott, ők most nem vizsgázhatnak, 109-en azonban sikeresen befejezték az általános iskolát, mégsem jelentkeztek. Hangsúlyozta: a megmérettetésen való részvétel, illetve átmenő jegy nélkül is be lehet iratkozni kilencedik osztályba – szakiskolába és gimnáziumba is –, de az érintett diákoknak erre ősszel lesz lehetőségük, és csak a megmaradt helyekre jelentkezhetnek.
Kiss Imre szerint akik nem vesznek részt a kisérettségin, eleve szakiskolába készülnek, ahol nincs versengés, ugyanis több helyet hirdetnek meg, mint ahányan beiratkoznak. Problémát inkább az jelent, hogy a gyermekek egy részét nem tudják lezárni, mert csak hébe-hóba járnak iskolába, aggasztó a lemorzsolódás aránya.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
szóljon hozzá!