Fotó: Nagy D. István
Az egészségügyi minisztériumnak nincs pénze új beruházások támogatására, ezért a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház egyelőre nem tudja felújítani az intézmény alegységeinek épületeit, és a tervezett új tüdőkórház építését is el kell halasztani.
2017. március 06., 18:102017. március 06., 18:10
2017. március 06., 20:532017. március 06., 20:53
András Nagy Róbert, a kórház igazgatója elmondta, a múlt héten találkozott Florian Bodog tárcavezetővel, aki arról tájékoztatta, a minisztérium csak a megkezdett beruházásokat tudja támogatni, új munkálatokra pályázni kell a Regionális Operatív Program keretében. A sepsiszentgyörgyi kórház vezetője szerint mintegy 30 millió lejre lenne szükségük ahhoz, a tervezett munkálatokat kivitelezzék – ez az összeg a minisztérium teljes, beruházásokra szánt keretét kimerítené. Az év első felében egyébként a Regionális Operatív Program keretében biztosan nem lesz kiírás az állami egészségügyi intézmények beruházásainak támogatására, de András Nagy Róbert arra számít, hogy leghamarabb ősszel benyújthatják a pályázatokat.
Emlékeztetett: a belgyógyászatot magában foglaló régi kórházépület felújítására már 2012-ben elkészítették a kivitelezési terveket. A műemlékzónában levő ingatlan korszerűsítése 12,3 millió lejbe kerülne. A pszichiátria épületegyüttesének tatarozására újabb 9 millió lejre lenne szükség a felmérések alapján. Az egészségügyi intézmény kertjében egy teljesen új tüdőkórház építését tervezik, a munkálatok megkezdésére 1,8 millió lejt kértek a minisztériumtól. A belvárosi tüdőbeteg-rendelőt 3 millió lejből lehetne felújítani. Ki szeretnék bővíteni ugyanakkor a megyei kórház sürgősségi osztályát is, erre további 2,7 millió lejre lenne szükség.
András Nagy Róbert elmondta, előkészítik a dokumentációkat, majd a kiírások, és a lehívható összegek függvényében döntenek a prioritásokról. „Nehéz eldönteni, hogy a belgyógyászat épületének felújítása vagy a sürgősség kibővítése a fontosabb, de majd az adott feltételek alapján határozunk” – szögezte le a kórházmenedzser.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!