– Mint hallom, olyan lendülettel dolgoztak, mintha egy többségében magyarok lakta városka református gyülekezetéről lenne szó. Pedig nem annyira rózsás a dési magyarság helyzete...

– Désen gyors ütemben szórványosodó magyar közösség él. Ha a kilencvenes évek óta nézem az anyakönyvi és más népesedési adatokat – amikor 4500 magyar élt a városban – jó, ha ma 2500-an vagyunk. Papíron 2130 református szerepel, de a valóságban mintegy 1600-an élnek Désen. Sok fiatal más erdélyi városba költözött, vagy külföldön dolgozik, de nálunk szerepel egyháztagként. A románsággal is hasonló a helyzet, ezért van az, hogy a dési magyarság részaránya az összlakosság tíz százalékát teszi ki. Itt élő római katolikus testvéreink kb. 550–600 lelket számlálnak, plusz a többi felekezet tagjaival jön ki a nem túl magas létszám.

– Azt mesélte, hogy a járványhelyzet előtt a 260 férőhelyes képtár a vasárnapi istentiszteleteken megtelt, illetve, hogy sok más egyházi rendezvényt is szerveztek, ami élő gyülekezetre vall. Mi az oka annak, hogy ilyen gyors iramban fogy a dési magyarság?

– A fő ok a rengeteg vegyes házasság. Tavaly 13 esketésből 11 volt vegyes házasság, amelyben az egyik fél román.

– Ilyen előzmények után nem meglepő a dési magyar oktatás súlyos helyzete. Ön szerint megmenthetők a magyar osztályok?

– Az összevont osztályok nyomorúsága néhány éve Dést is utolérte. Ha az emberi logikát és számítást vesszük alapul, lehetetlen, hogy az évi tizenvalahány házasságból csupán 4-5 gyereket kereszteljünk a református templomban, hiszen ennél sokkal több születik. Becsléseim szerint a vegyes házasságokból születő gyerekek mintegy egyharmada marad meg magyarnak. Az induló osztályok megmentéséhez a környező falvakból halászunk el gyerekeket, ahogyan ezt mások is teszik, ennélfogva igen kemény harc alakul ki a szórványban a magyar gyerekekért. Ez azt jelenti, hogy nagyon nehezen indul meg a magyar első osztály, nincs meg a megfelelő létszámú gyerek. Ami önmagában elkeserítő történet, hiszen mindenféle számítás szerint egy 2500–3000 lélekszámú magyar közösség a mai körülmények között is ki kellene „állítson” minden évben legalább 10–12 gyereket…

– Ön szerint megfordítható ez a trend?

– Többen is abban bíznak, hogyha lesz önálló magyar iskola, akkor változhat a helyzet. Számomra az a kérdés, hogy meg tudjuk-e majd tölteni az új tanintézményt gyerekkel? Sok lelkes ember tekinti több éve is szívügyének a dési magyar iskola megteremtését, és én református lelkészként soha nem próbáltam letörni a lelkesedés szárnyait. Ezt a törekvést természetesen mi is támogatjuk, de nagyon nehéz kérdés annak megválaszolása, hogy mi lesz a dési magyar oktatás jövője? Többen abban bízunk, hogyha a szépen berendezett és felújított épületben beindul a magyar bölcsőde és óvoda, fiataljaink közül talán többen visszatérnek Désre.

– Sokat járt családlátogatásra, évente több száz gyülekezeti tagját kereste fel. Ilyenkor mit mondtak a fiatalok? Miért mennek el?

– Többször hallottam, hogy Kolozsváron az itteni fizetések dupláját lehet megkeresni. Dés sajnos gazdaságilag leromlott kisváros, ahonnan románok és magyarok vagy külföldre mennek dolgozni vendégmunkásként, és egyházi ünnepek táján térnek haza, vagy elköltöznek prosperálóbb erdélyi nagyvárosokba. Nagyon nehéz ezzel az elszántsággal vitába szállni. Mit ígérhet manapság egy magyar református lelkész annak a magyar fiatalnak, aki a jobb élet reményében máshol keres magának munkahelyet? Amúgy sokat foglalkozom a fiatalokkal: mintegy 150 református gyerek él Désen az újszülöttektől a 18. évet betöltő fiatalokig. Sok közös programot szerveztünk, sokat kirándultunk, táboroztunk, igen népszerűek voltak a nyári bibliahetek. Amíg itt vannak, lehetőségeim szerint mindent megteszek, hogy református magyar emberekként éljék később is az életüket. De az egyház lehetőségei végesek.