Az ítélet jogerõs, eszerint a romániai igazságszolgáltatás továbbra is bûnösnek tekinti, és fenntartja a kolozsvári népbíróság Wass Albert író bûnösségét és halálbüntetését távollétében kimondó, 1946. március 13-i ítéletet. Kincses Elõd szerint a legfelsõbb bíróság keddi határozata kísértetiesen hasonlít Marosvásárhely 1990. évi véres márciusát követõ, csak a magyarokat sújtó bírósági ítéletekre, értékelése szerint ugyanis a romániai igazságszolgáltatás ilyen esetekben képtelen átlépni a saját árnyékát. Kincses szerint a Legfelsõbb Ítélõ- és Semmítõszék jogerõs határozata ellenére alapfokon újra kezdeményezhetõ perújrafelvétel, ehhez azonban a Wass Albert ártatlanságát egyértelmûen alátámasztó újabb bizonyítékok kellenek. Emlékeztetett, hogy az utóbbi hónapokban a Wass-ügyhöz kapcsolódó romániai levéltári forrásokat elsõsorban Vekov Károly kolozsvári történész, egyetemi tanár jóvoltából feltárták már, de az író ártatlanságát bizonyító okiratokat a most lezárt perújra-felvételi tárgyalássorozaton az igazságszolgáltatás nem vette figyelembe.

 Wass Albert író fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses Elõd marosvásárhelyi ügyvéd 2007 áprilisában azt kérte az igazságszolgáltatástól: tárgyalják újra a kolozsvári népbíróság által 1946. március 13-án az 1946/1. számú iratcsomóban emberiség elleni bûntett vádjával távollétében halálra ítélt édesapja perét. A korabeli vádak szerint Wass Albert és édesapja, Wass Endre bujtották fel Cege katonai parancsnokát, Pakucs hadnagyot négy vasasszentgothárdi személy – Iosif Moldovan, Ioan Câþiu, valamint a zsidó származású Mihály Eszter és Mihály Rozália – kivégzésére. A vád szerint ugyancsak Wass Albert utasította Csordás Gergely hadnagyot, az Omboztelkén beszállásolt honvédek vezetõjét tizenegy helyi román lakos agyonlövésére.

Kincses Elõd (képünkön) szerint azonban ezekhez az 1940. szeptember 23-i gyilkosságokhoz Wass Albertnek semmi köze nem volt. Állítását a román honvédelmi, illetve külügyi tárca levéltárából származó, eddig ismeretlen korabeli dokumentumokkal támasztotta alá.

Lényegtelen tények?

Kincses szerint az új bizonyítékok cáfolják az 1946. március 13-i ítélet vádiratában rögzítetteket, miszerint Wass Endre és fia, Albert a 19-es honvédezred vezetõjét biztatta volna fel az áldozatok kivégzésére. A nemrég elõkerült, és a per-újrafelvételi kérelemhez csatolt iratok szerint a vasasszentgothárdi gyilkosságokat nem a 19-es, hanem a 11-es számú ezred követte el, amelyhez – Kincses szerint – Wass Albertnek semmi köze nem volt. Kincses furcsállja, hogy miközben ezt a tényt a kolozsvári bíróság és a táblabíróság melletti ügyészség is rögzítette, azt mégis „lényegtelennek” tekintette. Kincses szerint azt sem vették figyelembe, hogy a vasasszentgothárdi négy áldozatot szökés közben lõtték agyon a 11. ezredbeli honvédek, ami nem felbujtás, hanem a szökési kísérlet következménye.

Kincses Elõd ugyanakkor állítja: a korabeli dokumentumok egyike sem bizonyítja, hogy Wass Albert részt vett volna az 1940. szeptember 23-i, vasasszentgothárdi és omboztelki kivégzések elõkészítésében, illetve az ezekre való felbujtásban. „A román titkosszolgálat korabeli jelentései szerint csak Wass Endre, Wass Albert édesapja utazott át a gyilkosságok elõtt egy nappal Cegérõl Vasasszentgothárdra, ahol a magyar tisztikar tagjaival találkozott, de ezek a források sem bizonyítják, hogy Wass Endrének köze lett volna a másnapi kivégzéshez” – részletezte Kincses Elõd. Szerinte az iratokból az sem derül ki, hogy Wass Albert is Vasasszentgothárdra vagy Omboztelkére ment volna, vagy köze lenne a kivégzésekhez, az azonban igen, hogy az omboztelki kivégzések felbujtója egy Körösi és egy Szokács nevû helyi civil lakos volt. „Az 1946. márciusi per során Körösit felmentették, helyette pedig a vádiratban eredetileg nem is szereplõ Wass Albertet ítélték távollétében halálra” – magyarázta Kincses Elõd, aki úgy véli: azért lett volna indokolt a perújrafelvétel, mert ezek az adalékok nem álltak 1946-ban a kolozsvári népbíróság rendelkezésére.

Akadálytól akadályig

Kincses Elõd per-újrafelvételi kérelmét alapfokon 2007. május 10-én elutasította a kolozsvári bíróság. A fellebbezést követõen júniusban a kolozsvári ítélõtábla hatályon kívül helyezte az alapfokú ítéletet, és elrendelte a per-újrafelvételi kérelem újratárgyalását. Az ügyészség újravizsgálta az iratokat, és úgy vélte: a frissen elõkerült levéltári források semmi újjal nem szolgálnak, a Wass-iratcsomóban található bizonyítékok elegendõk az író bûnösségének igazolására. Ennek nyomán a kolozsvári ítélõtábla 2008. március 10-én elutasította a per-újrafelvételi kérelmet, Kincses Elõd újabb fellebbezését követõen pedig kedd este mondta ki a végsõ szót a legfelsõbb bíróság.

Kincses Elõd hozzátette, ismételt perújrafelvétel csak a Wass Albert ártatlanságát alátámasztó újabb bizonyítékok birtokában kérhetõ. Ezek abból a jelentésbõl kerülhetnek elõ, amelyet 1941 tavaszán egy, az 1940 õszén elkövetett észak-erdélyi románellenes, valamint dél-erdélyi magyarellenes atrocitásokat kivizsgáló német–olasz vegyes bizottság készített. Kincses szerint mivel a második világháború befejezõ szakaszában Németországot földig bombázták a szövetségesek, és bizonyára az említett jelentés is elpusztult, a vasasszentgothárdi és omboztelki gyilkosságokról valószínûleg adatokkal szolgáló irat Olaszországban kerülhet elõ. „Nem tartom valószínûnek, hogy heteket, netán hónapokat töltsek olaszországi levéltárakban” – válaszolta Kincses Elõd arra a kérdésre, hogy újabb perújrafelvétel érdekében mit szándékszik tenni. Hozzátette azonban: vizsgálja annak lehetõségét, hogy az ügyben a strasbourgi nemzetközi emberi jogi bírósághoz forduljon.

B. E. L.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert

Magyar író és költõ, született Válaszúton 1908-ban, elhunyt Astorban, Floridában 1998-ban. Debrecenben, Hochenheimben és a Sorbonne-on szerzett erdõmérnöki, és vadgazdasági diplomákat, 1941 elején erdészfelügyelõnek nevezték ki Désre. 1942-ben a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. 1945-ben Nyugatra, 1951-ben az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjazásáig a floridai egyetemen dolgozott. A román hatóságok többször is kérték kiadatását, amit 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után elutasított, és ejtette a Wiesenthal-alapítvány vádjait. Mûveibõl: Farkasverem (1934), Mire a fák megnõnek (1940), A titokzatos õzbak (1941), A kastély árnyékában (1943), Egyedül a világ ellen (1943), Valaki tévedett (1945), Adjátok viszsza a hegyeimet! (1949), A funtineli boszorkány (1959), Kard és kasza (1974) stb.