Mégsem betonozzák a Körös-partot

A zöldek és az önkormányzat képviselői ütköztették érveiket A környezetvédők diadalát hozta az az egyeztetéssorozat, amely a környezetvédő szervezetek és a nagyváradi önkormányzat között zajlott a Sebes-Körös partjának rendezéséről.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00

Nagyvárad
A civilek azt kifogásolták, hogy a városháza által kezdeményezett, a központi költségvetésből finanszírozott partrendezési terv értelmében kivágták volna a folyó partján álló fák egy részét, és lebetonozták volna a partot. Az állami támogatású projekt 2002-ben kezdődött, a Baross (Dacia) híd és a vasúti híd közötti szakaszon már befejeződtek a munkálatok. A mostani vita a Baross és a Szent László híd közötti szakasz miatt robbant ki.
Az első nyilvános vitát kedden tartották a témában, a városházán több környezetvédő szervezet, valamint a projektet kidolgozó cég képviselője is megjelent. A rendezvényen Mihai Ghinea, a munkálatok projektmenedzsere mutatta be a rendezési tervet. Eszerint összesen 23 kilométernyi partszakaszt építenének át, ebből valamivel több mint nyolc kilométernyi található a város belterületén. Az említett partszakaszon mederszabályozási és partvédelmi munkálatokat végeznek, illetve fenékküszöböket építenek. A munkálatok célja a hivatalos tájékoztató szerint az árvizek megelőzése, ennek érdekében betonfalakat építenek a meder peremére – ehhez viszont ki kell irtani a növényzet egy részét.
Vági László építész, városi tanácsos az Építészkamara nevében leszögezte: a terv mind ökológiai, mind esztétikai szempontból rossz. „A Körös-partot természetes formájában kell megtartani. Nincs árvízveszély, hisz a folyót a város fölött több gát is szabályozza” – jelentette ki Vági, hozzátéve, az Építészkamara ellenzi a betonfalak megépítését, helyette a már meglévő partvédelmi létesítményeket kell felújítani. A keddi vita még megegyezés nélkül zárult, ám tegnap délelőtt ismét tanácskoztak a felek, és végül sikerült megállapodni abban, hogy beton helyett terméskővel erősítik meg a folyó partját, és a növényzet is megmarad. Két hét múlva ismét találkoznak, hogy a tervező cég bemutassa a módosított terveket.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek
2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat