Megnyitotta kapuit a hatolykai fürdő

Közel három évvel az átadása után hétfőtől a nagyközönség használatba veheti Felső-Háromszék egyik legrégebbi fürdőhelyén, Hatolykán a kezelőbázist, ami Románia egyik legjobb mofettáját is magába foglalja.

2013. július 22., 18:202013. július 22., 18:20

2013. július 22., 18:292013. július 22., 18:29

Mint ismeretes, közel három év telt el azóta, hogy Elena Udrea volt vidékfejlesztési miniszter jelenlétében átadták a hatolykai mofettát és kezelőbázist. A létesítményt azonban a bürokrácia és a súlyosbodó gazdasági válság miatt nem lehetett eddig használni, ugyanis az érvényben lévő törvények értelmében nem lehetett személyzetet alkalmazni. Most megtört a jég, ugyanis öt község és a megyei önkormányzat társulásának köszönhetően létrejött az Aquasic Egyesület, amely felvállalja a működtetési költségeket, így a tíz fürdőkádas szobát, masszázstermeket, infravörös fűtésű szaunát magába foglaló létesítmény tegnap délben megnyithatta kapuit.

Egyelőre három személyt tudunk alkalmazni – mondta el megnyitóbeszédében Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere –, így egy kazánfűtő, egy kádmosó és egy intéző áll a vendégek rendelkezésére. A mofetta viszont egyelőre zárva áll marad, ugyanis nehézkesen halad az engedélyek megszerzése. A nedves mofettában ugyanis a vulkanikus eredetű szén-dioxid a vízből tör fel, s mint ilyen, természetes radioaktivitása nagyobb. Radongáztartalma 3500 pCi (pikoküri) literenként. Bikarbonátos, kalcium-magnézium tartalmú savanyúvíz, amely a környék kútjaiban is a felszínre jut, és ivókúrára alkalmas. A gyógyfürdőt a periférikus érbántalmakban és a mozgásszervi betegségekben szenvedők kereshetik fel. Az elöljáró hozzáfűzte, hogy az egység vasárnap és hétfő kivételével naponta nyolc órát lesz nyitva, a kezelés ára pedig 10 és 12 lej között lesz.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett: 2,6 millió lejből épült fel a létesítmény, ennek nagy része a fejlesztési minisztériumtól érkezett, a helyi önkormányzat 900 ezer lejjel járult hozzá, és 250 ezer lejt folyósított a megyei tanács. Az elnök a fürdőhöz vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei út kapcsán elmondta, jövő évben új aszfaltot öntenek.

Bartos Lóránt

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn