A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) döntése értelmében ősztől indulhat először az orvosi biotechnológia szakon magyar tannyelvű egyéves mesterképző a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
2013. augusztus 05., 18:442013. augusztus 05., 18:44
2013. augusztus 05., 18:452013. augusztus 05., 18:45
Ez az első magyar nyelvű mesterképző az intézményben – tudtuk meg az egyetem rektorhelyettesétől, Szilágyi Tibor professzortól. A mesterképzési program a gyógyszerészeti karon belül működik. A szak célja a biológiai gyógyszerek előállításával, gyártásával és alkalmazásával kapcsolatos ismeretek bővítése, a különböző, biotechnológiával előállított készítmények minőségi vizsgálatánál alkalmazott, fejlett bitanalitikai módszerek elmélyítése, valamint a molekuláris terápia megismertetése – tájékoztatott Szilágyi. Mint mondta, a szakot elvégzett szakemberek a biotechnológiai készítmények előállításának, vizsgálatának és alkalmazásának magas fokú ismerői lesznek, akik ismereteiket mind a terápia, mind a kutatás területén hasznosíthatják.
A rektorhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a gyógyszerészeti kar magyar oktatói mellett az orvosi karon oktató pedagógusok és magyarországi társegyetemek tanárai is részt vesznek majd a tanításban. A mesterképzés gyógyszerészek, orvosok, biológusok és kémikusok számára indul, összesen 25 hellyel, 4000 lejes évi tandíjjal. A 25 helyből öt tandíjmentes. Az orvosi egyetem szokásához híven felvételi vizsgával válogatja ki hallgatóit. A tanulmányi program pontos leírása, a vizsgatematika megtalálható az egyetem honlapján. Az érdeklődők szeptember 16–20. között iratkozhatnak, majd szeptember 23–30. között vizsgáznak.
Szász Emese
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
szóljon hozzá!