Különdíjat vezet be a közterületen folytatott munkálatok után a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
2013. június 30., 20:452013. június 30., 20:45
Az új illetéket azokra róják ki, akik feltörik az úttestet vagy a járdákat, a díjból begyűlt összegből pedig az önkormányzat megjavíttatja a felásott közterületeket. Antal Árpád polgármester kifejtette: a szolgáltató cégek, de magánszemélyek is rendszeresen feltörik az aszfaltot, zavarva a forgalmat, a tapasztalatok szerint ráadásul utólag elfogadhatatlan minőségben javítják meg az utakat. A különdíjjal az önkormányzat megfékezné a fölösleges munkálatokat és közterület-foglalásokat.
A helyi tanács határozata alapján négyzetméterenként 600 lejes helyreállítási díjat fizetnek, akik feltörik az úttestet, négyzetméterenként 400 lejt kérnek azoktól, akik aszfaltozott vagy kövezett járdát ásnak fel, míg négyzetméterenként 250 lejt rónak ki azokra, akik még felújítatlan utakat bontanak meg. Emellett négyzetméterenként napi 5 bani és 3,80 lej közötti közterület-foglalási díjat kell fizetni a köztéri munkálatokért, építőanyagok, és munkagépek tárolásért, illetve a cirkuszi társulatok telephelyéért, ideiglenes építkezések munkaterületéért, reklámtáblákért, valamint a vendéglők által elfoglalt területekért. A határozat be nem tartásáért az önkormányzat 1000 és 2000 lej közti pénzbüntetést ró ki.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!