Az amerikai hatóságok kiadták a román államnak Ioan Lascăut, a Bihar megyei pénzügyi igazgatóság volt vezetőjét, akit itthon korrupció és pénzmosás miatt jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
2013. augusztus 18., 16:132013. augusztus 18., 16:13
Amint arról korábban beszámoltunk, a volt intézményvezető ellen még 2006-ban indítottak bűnvádi eljárást Nagyváradon, többrendbeli kenőpénz elfogadása miatt, de bűnlajstromán hivatali visszaélés, adócsalásban való részvétel, okirat-hamisítás és pénzmosás vádja is szerepelt.
Az első és másodfokú ítélet még felmentette a volt igazgatót, a legfelső bíróság azonban idén március nyolcadikán jogerősen három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá. Csakhogy a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) színeiben megyei tanácsosként tevékenykedő Ioan Lascău akkor már nem jelent meg a tárgyaláson, három nappal később pedig elhagyta az országot.
A román hatóságok nemzetközi elfogató parancsot adtak ki a nevére, és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége júliusban jelezte: Lascăut május 20-án tartóztatták le az Arizona állambeli Phoenixben lévő lakásán. \"Ez a korrupt hivatali személy azt hitte, hogy Amerikában elrejtőzve megmenekülhet a román igazságszolgáltatás elől\" – magyarázta egy sajtóközleményben Jon Gurule, a kitoloncolásokkal megbízott hatóság phoenixi osztályvezetője. Hangsúlyozta, Lascău ügye jól demonstrálja, hogy az amerikai idegenrendészet szorosan együttműködik a külföldi hatóságokkal a bűnözők kiszolgáltatásában.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!