Kelemen László
Fotó: Gajó Dorottya
Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza leköszönő főigazgatójának a feladata az lesz, hogy a Hagyományok Háza hálózatot kiépítse Erdélyben.
2021. november 16., 12:372021. november 16., 12:37
2021. november 16., 13:212021. november 16., 13:21
A Hagyományok Háza vezetését péntektől Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át. Kelemen László, a Hagyományok Háza Alapítvány vezetője a műsorban elmondta: az alapítványt marosvásárhelyi központtal építik fel, de lesz iroda Kolozsváron, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Az alapítvány 10 kiemelt civil szervezettel dolgozik együtt Erdély-szerte – tette hozzá, kiemelve: a civil mozgalmakat erősíteni kell, a hozzáadott értéküket folyamatosan meg kell őrizni.
A Hagyományok Háza abból a felismerésből indult, hogy a falvakban a hagyományok átadása megszűnik, és így pillanatokon belül odakerültünk volna, hogy a hagyományból múzeumi darab lesz, nem élő, lelket gazdagító valami – idézte fel Kelemen László, hozzáfűzve: meg kellett szervezni a hagyomány átadását, s ebben nagy segítséget jelentett a táncházmozgalom. Az elmúlt 20 évet küzdelmesnek jellemezte, s a nagy fordulat évének 2017-et nevezte meg, amikor a Hagyományok Háza kiemelt stratégiai intézmény lett. Ekkor kezdődött el a Kárpát-medencei hálózat hivatalos kiépítése, valamint megújult a Budai Vigadó is – mondta.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!