Kártékony teherforgalom

"Körgyűrűt Biharpüspökinek!" "Ki a teherforgalommal!" "Mi is adózói vagyunk Nagyváradnak, Biharpüspöki többet érdemel!" – ilyen és ehhez hasonló feliratú táblákkal ismertették követeléseiket azok a váradiak, akik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kezdeményezett tüntetésen végigmasíroztak a püspöki főúton péntek délután.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 25., 18:552013. augusztus 25., 18:55

2013. augusztus 25., 19:012013. augusztus 25., 19:01

Amint arról korábban beszámoltunk, a város negyedei közül már csak ebből az 1956-ban a megyeszékhelyhez csatolt egykori faluból nem tiltották ki a több tonnás kamionokat, holott azok rengeteg kárt okoznak a főút mentén élőknek. A házak falai megrepedeztek, folyamatos a szmog, a lakosok pedig nem tudnak aludni a zajtól, de panaszukat a városvezetés már évek óta mellőzi.

Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke korábban emlékeztetett arra, hogy 2011-ben ők konkrét javaslatot nyújtottak be a polgármesteri hivatalnak, amelyben egy kétsávos terelőút megépítését szorgalmazták. A négy kilométeres szakasz nagyrészt a vasútvonal mentén, szántóföldeken haladna, és becslések szerint mintegy négy millió euróba kerülne, de az önkormányzat pénzhiányra hivatkozva elvetette az ötletet. A nemrég nyilvánosságra hozott általános városrendezési tervben sem szerepel ez a körgyűrű, a helyiek pedig megelégelték a várakozást.

Noha több mint háromszáz családot érint a teherforgalom, a felvonuláson végül mintegy ötvenen vettek részt. A Krónika által megkérdezettek részletesen ecsetelték, hogy a házuk előtt elhaladó kamionok legtöbbször a kötelező sebességkorlátozást sem tartják be, dübörgésükre az egész ház megremeg. \"Értem én, hogy a helyi költségvetésből nem futja körgyűrűre, de uniós támogatással meg lehetne oldani a problémát\" – jegyezte meg az egyik tüntető férfi, aki mintegy tizenhárom éve lakik Püspöki főútján. Emlékeztetett arra, hogy a választások előtt Ilie Bolojan polgármester megígérte nekik a körgyűrűt, és most reméli, hogy megmozdulásuk elgondolkoztatja a tanácsosokat is. \"Azzal nem érünk el semmit, ha csak magunk között, otthonunkban panaszkodunk. Nyilvánosan kell fellépnünk\" – magyarázta lapunknak.

Kristófi Kristóf, a néppárt váradi vezetője is reméli, hogy üzenetük a sajtón keresztül a városvezetéshez is eljut, szerintük ugyanis két éven belül meg lehetne és meg kell oldani ezt a problémát. Amennyiben azonban az önkormányzat erre nem mutat hajlandóságot, úgy szeptemberben ismét utcára vonulnak. Ahogyan azt Csomortányi is kijelentette a tüntetés végén: nem hagyják magukat addig, amíg a teherfogalmat nem vezetik ki a negyedből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el