Januártól 500 lej a minimálbér

Az érdekelt felek mindegyike elégedetlenségének adott hangot azt követően, hogy Paul Păcuraru munkaügyi miniszter a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel folytatott egyeztetések lezárultával bejelentette: 2008 januárjától 500 lejre emelkedik a minimálbér.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. november 14., 00:002007. november 14., 00:00

A szakszervezetek többet szeretnének, a munkáltatók pedig bejelentették, sokallják a kormány által megállapított szintet. A szaktárca vezetője ugyanakkor elégedettségét hangsúlyozta. „Jó alkut sikerült kötnünk. Jövő héten bocsátjuk ki a megállapodás tényét rögzítő kormányrendeletet, a szakszervezetek ugyanakkor azt kérték, hogy a rendeletbe vegyük be: amennyiben a gazdasági feltételek kedvezőek lesznek, egy esetleges költségvetés-kiegészítés alkalmával a most megállapított összeget felülvizsgáljuk” – közölte Păcuraru. Egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy a minimálbér megemelése nem vezet az infláció gyorsulásához. Hasonlóan nyilatkozott Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter is, aki szerint a most beütemezett béremelés nem ró többletterheket a költségvetésre.

Az Országos Szakszervezeti Tömb tegnapi konferenciájának résztvevői ugyanakkor közölték: nem elégedettek az emelés mértékével. A munkáltatók is hangot adtak nemtetszésüknek. “Meglepőnek találjuk a pénzügyminiszter viselkedését, aki a szakszervezetek képviselőinek megszólalásaira reagálva egyszerűen megemelte az öszszeget, ahogy a pókerben szokás a tétet” – hangoztatták a munkaadók képviselői. A hetekkel ezelőtt elkezdődött egyeztetések kezdetén a szakszervezetek 540 lejes minimálbért követeltek, míg a munkáltatók bejelentették, 480 lejes szintnél többet nem viselnek el.

Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök a szakszervezetek képviselőivel folytatott tegnapi megbeszélés után közölte, a kormánynak óvatos bérpolitikát kell folytatnia. „A negyedik negyedévben a vártnál magasabb az infláció, az élelmiszerárak növekednek, ezen pedig el kell gondolkoznunk, és óvatosnak kell lennünk a bérpolitika további alakításában” – szögezte le a kormányfő. Tăriceanu közölte a munkavállalók képviselőivel, a minimálbér szintjének megállapításakor a termelékenység szintjét is figyelembe kell venni, ez pedig véleménye szerint a külföldön dolgozó román állampolgárok hazatérése nyomán növekedhet. A kormányfő azt is bejelentette, hogy a jövőben a kormány ismét a fogyasztói kosár segítségével állapítja majd meg a minimálbér szintjét. Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója kételyének adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a bejelentett minimálbéremelés megoldható az infláció növekedése nélkül, mivel szerinte nem várható, hogy a termelékenység az eddigi 10–15 százaléknál nagyobb ütemben növekedjék. Álláspontját azzal indokolta, hogy ez a szint máris rendkívül magas.

B. L.


A legkisebb minimálbér

A romániai 114 és a bulgáriai 92 eurós szinttel ez a két ország áll az utolsó helyen az Európai Unióban a minimálbér szintjét tekintve. Az Eurostat felmérése szerint az első helyen Luxemburg található, a miniállam munkavállalói havi 1500 eurónál nem vihetnek kevesebbet haza. A vásárlóerő tekintetében a romániai minimálbér áll az utolsó helyen, annak ellenére, hogy magasabb, mint Bulgáriában, déli szomszédunknál ugyanis alacsonyabbak az árak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát