Ingatlan a fogyatékkal élőknek

Egyetlen épületbe költöztetik a Szatmár megyei tanács által fenntartott szatmárnémeti kisegítő iskola részlegeit – a városi önkormányzat csütörtöki döntése értelmében a város átengedi a megyének a jelenleg üresen álló, volt 13-as iskola épületét.

Babos Krisztina

2013. július 25., 17:422013. július 25., 17:42

2013. július 25., 17:452013. július 25., 17:45

Amint a tanácsülésen elhangzott, összesen 204 problémás gyerekkel foglalkoznak a speciális iskolában, most pedig adott a lehetőség arra, hogy az osztálytermektől az ebédlőn át a kollégiumig minden egy udvaron belül legyen. Ez ugyanis mindamellett, hogy megkönnyíti mind a gyerekek, mind pedig a pedagógusok életét, a diákok biztonságának szavatolását is jelentősen megkönnyíti.

Mint beszámoltunk, a tervezet nem először került a városi közgyűlés elé, az elmúlt ülésen az épület átadását az RMDSZ-frakció azonban megakadályozta. Maskulik Csaba frakcióvezető néhány hete azzal érvelt, hogy a városnak óriási szükséges van ingatlanokra, ezért felelőtlenség lemondani a Batizi úton levő tágas épületről, különösképp, hogy több városi intézmény – például az adóhivatal – nem rendelkezik megfelelő székházzal. Azt is kifejtette: volt már arra példa, hogy a megye kért ingatlant, illetve telket a várostól, majd nem kezdett ezzel semmit– idén egy városközponti telket engedtek át a megyében, mivel azt ígérték, hogy felhúznak rajta egy modern könyvtárépületet, azonban alig egy hónappal később bejelentették, máshol kívánnak építkezni.

Csütörtökön egyébként a szavazás előtt bekerült egy plusz feltétel a jogszabály-tervezetbe, ami kimondja, hogy amennyiben a megyei önkormányzat három éven belül nem tatarozza az épületet, és nem költözteti oda a kisegítő iskolát, a tulajdonjog visszaszáll a városra. Maskulik korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy csakis akkor hajlandóak megszavazni a tervezetet, ha a polgármester végez egy felmérést és papírokkal támasztja alá azt, hogy a városnak nincs szüksége a 13-as iskola épületére. Mostani érdeklődésünkre a frakcióvezető elmondta: nem tett le arról a szándékáról, hogy „kivasalja\" a városvezetésből a kért dokumentumot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn