Kolozsváron egyik napról a másikra 6,39 eztrelék lett a fertőzöttségi szint
Fotó: Jakab Mónika
Egyetlen éjszaka alatt egy ezrelékkel ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek aránya Kolozsváron, kedden már 6,39 ezreléken áll a vírusmutató. Emil Boc polgármester szerint a fő cél a vesztegzár elkerülése. Ezt szeretnék a bukaresti hatóságok is.
2021. március 23., 16:172021. március 23., 16:17
2021. március 23., 17:372021. március 23., 17:37
Míg a Kolozs megyei prefektúra Facebook-oldalán ismertetett adatok szerint hétfőn még 5,39 ezrelék volt a koronavírus-fertőzöttek aránya Kolozsváron, kedden már 6,39 aktív fertőzött jutott ezer lakosra. A hirtelen megnőtt esetszám oka, hogy a hatóságok keddtől másként számolják a fertőzöttségi mutatót – közölte a sajtóval Tasnádi Szilárd prefektus.
A megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) által közölt adatok alapján az eddigi szabályozás szerint
Tasnádi Szilárd elmondta: a megnövekedett esetszámot a fertőzöttségi szint új kiszámolási módja indokolja, mely szerint három napot levonnak a kéthetes időszak elejéről és végéről, ennek megfelelően immár nem a legutóbbi 14 nap eseteit, hanem a három nappal korábban lezárult 14 nap eseteit számítják be. Ugyanakkor a tesztek számát is figyelembe veszik, és a fertőzöttek által lakhelyként feltüntetett település rátájához számolják, ennek nyomán valamennyi fertőzött esete azon a településen kerül be a statisztikába, ahol az illető lakhelye van.
A Kolozs megyei prefektus hozzátette: az új szabályok szerint nincs egy megadott szám, ami fölött karantént rendelnének el. A vesztegzárat a megyei egészségügyi igazgatóság javasolja, miután elemezte minden adott településen a helyzetet.
számolt be a Transilvania Reporter. A karantén ellen foglalt állást Emil Boc kolozsvári polgármester is, aki kedden arra szólította fel a kincses város lakóit: ne engedjenek a kísértésnek, hogy fittyet hánynak a szabályokra, hiszen ebben az esetben csak a vesztegzár marad alternatívaként.
Emil Boc szerint a kincses város lakónak még a következő 60 napot kell felelősségteljesen átvészelni, június elsejére ugyanis várhatón eléri a csúcsot a járvány jelenlegi, harmadik hulláma.
Egyre több erdélyi nagyvárosban nő számottevően az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, és van szükség újabb korlátozásokra. Brassó, Kolozsvár és Nagyszeben ismét a karantén felé halad, miközben Temesváron a vendéglátóiparban dolgozók a vesztegzár meghosszabbítása ellen tiltakoznak.
Bár a kétmilliós fővárosban és az azt övező Ilfov megye nagy részén minden korábban meghatározott érv a karantén mellett szól, Florin Citu miniszterelnök kedden is úgy nyilatkozott: a teljes karantén Bukarestben nem megoldás.
Bukarestben most már az ország valamennyi megyéjénél gyorsabb ütemben terjed a járvány, a kéthetes fertőzési ráta napokon belül meghaladhatja a tavaly december 11-én feljegyezett 7 ezrelék feletti csúcsot.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!