Fotó: Gábos Albin
Miközben sorozatban érkeznek a népességfogyásról és annak szomorú következményeiről szóló hírek, előbukkannak pozitív kicsengésű demográfiai adatok is, melyek alakulására egyébként a koronavírus-járvány is kihatott.
2023. március 10., 16:492023. március 10., 16:49
2023. március 10., 17:022023. március 10., 17:02
Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint ugyanis 2021-ben – 2016 után először – nőtt az EU-ban született gyermekek száma a korábbi évhez képest, Románia pedig a harmadik helyen áll a teljes termékenységi arányszám tekintetében.
Az EU-ban legutóbb 2016-ban mértek növekedést e tekintetben a megelőző évhez képest, azóta folyamatosan csökkent a világra jött babák száma. A tendencia egyébként 2008 óta érzékelhető, hiszen azóta sem született annyi gyermek (4,68 millió).
Szintén 2016 óta először fordult elő 2021-ben, hogy nőtt az Unióban a teljes termékenységi arányszám is (angolul total fertility rate). Ez a szülőképes korú (15-49) nőkre számított hipotetikus gyermekszám, amelyet egy nő szülne élete folyamán, ha az adott életévében akkora eséllyel szülne gyereket, mint amekkora eséllyel egy azonos korú nő szült gyereket a vizsgált évben. Tehát azt jelzi, hogy várhatóan hány gyereket szül egy nő az élete során.
E tekintetben 2021-ben átlagosan 1,53 élve születéssel számoltak az EU-ban, szemben a 2020-as 1,5-tel (a korábbi csúcs 1,57).
a sereghajtók között Máltát (1,13 élve szülés), Spanyolországot (1,19) és Olaszországot (1,25) találjuk.
Egyébként az Erdélystat statisztikai portál korábbi jelentése alapján, a 2021-es évre vonatkozó előzetes adatok szerint Erdélyben 62 638 gyermek jött a világra, ami 0,1%-kal alacsonyabb a 2020-as előzetes adatoknál. Ugyanakkor Székelyföldön 1,5%-kal több gyermek született (4963 születést anyakönyveztek), mint 2020-ban. A 2021. évi előzetes adatok szerint Romániában összesen 179 854 gyerek jött a világra, ami 1730 fővel, 1%-kal múlta felül a 2020-as évet.
Emlékezetes, hogy 2021-ben még javában dúlt a koronavírus-járvány Európában. A tudósok, kutatók már a pandémia 2020-as betörése után kíváncsian várták, milyen hatással lesznek a gyermekvállalási kedvre a Covid terjedésének megfékezése érdekében foganatosított óvintézkedések, a bezártság, a párok „összezárása” otthonukba.
Ugyanakkor egy, még a pandémia ideje alatt készült korábbi interjúnkban Deme Ilona kolozsvári pszichológus, párterápiával foglalkozó szakember úgy fogalmazott, nagyon megterhelő volt a járványhelyzet időszaka az összeszokott, harmonikus kapcsolatban élők számára is. „Bizonyos esetekben a sok együttlét vagy akár kényszerű együttlét, összezártság összekovácsolódást és a párkapcsolat megerősítését eredményezte, vagy ennek az ellentétét. Azoknál a pároknál, ahol amúgy is problémák voltak a párkapcsolatban, a szőnyeg alá söpörve hevertek a megoldatlan konfliktusok, sérelmek, ott előkerültek a problémák, és nyilván nem mindenkinek sikerült megoldani ezeket” – fejtette ki lapunknak a szakember a 2021-es Bálint-nap apropóján készített interjúnkban.
Bálint-nap, a szerelmesek „ünnepe” apropóján Deme Ilona kolozsvári pszichológussal, párterápiával foglalkozó szakemberrel beszélgettünk arról, hogy a járványhelyzet okozta új szituációk, a kényszerű összezártság, az anyagi nehézségek mennyire viselik meg a párkapcsolatokat, házasságokat, és mit lehet tenni
RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.
Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.
A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.
Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.
Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.
Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.
Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.
A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!