"Florea bízik bennem"

Interjú Peti Andrással, Marosvásárhely új alpolgármesterével, a városi RMDSZ elnökével.

Szucher Ervin

2013. augusztus 19., 16:242013. augusztus 19., 16:24

2013. augusztus 19., 18:172013. augusztus 19., 18:17


– Szűk két hónapja vette át az alpolgármesteri tisztséget. Hogy érzi, miben különbözik az Ön munkája és megítélése a helyi magyarság szemszögéből \"láthatatlannak\" bizonyuló, Dorin Florea polgármester által pedig mellőzött Józsa Tiborétól?

– Megválasztásom után három héttel, július 2-án kaptam kézhez azt a dokumentumot, melyben Dorin Florea megszabta a hatásköreimet. Tudomásom szerint az elmúlt tizenhárom esztendőben az RMDSZ alpolgármestereinek összesen nem volt akkora hatásköre és feladata, mint amennyivel engem megbízott Dorin Florea polgármester. Ez óriási kihívás számomra, de ugyanakkor egy megelőlegezett bizalom is, ami az RMDSZ súlyát is igazolja.

– Ezek közül melyek a legfontosabb feladatok?

– Nagyon sok van. Az egyik kérdés, amivel foglalkozom a távfűtéssel kapcsolatos, a másik az integrált hulladékgazdálkodási terv követése. Nekem kell véglegesítenem Marosvásárhely vagyoni leltárát, én kell feltérképezzem a város ingó és ingatlan javait és nekem kell megoldanom a megyei önkormányzattal felmerülő jogi vitákat. Az anyakönyv-vezetői tisztséget is átruházta a polgármester, továbbá a sürgősségi vészhelyzetek irányításával vagy az adók és illetékek behajtásának követésével is engem bízott meg. Sőt, én felelek a közterületen elhagyott gépkocsik helyzetének a rendezéséért is. Talán nem csak a legfontosabb teendőimet, hanem az összest felsoroltam.

– Mindez szép és jó, de melyek azok a kimondottan magyar ügyek, amelyekben döntési vagy legalább is beleszólási joga lesz?

– A közigazgatásban nem helyes etnikailag megkülönböztetést tenni az ügyfelek között. Az általam felsorolt területeken mind a magyar, mind a román családok érintettek. Semmiféle intézkedést nem hozhatok külön a magyarok vagy a románok érdekében.

– Bocsánat, én nem magyar ügyfelekről, hanem magyar ügyekről kérdeztem...

– Magyar ügyekben a folyamatos egyeztetés és tárgyalás hozhat sikereket. Érdemes megemlíteni, hogy jelentős előrehaladás tapasztalható bizonyos kérdésekben. A kétnyelvű iskolanévtáblák mintegy fele már kikerült az épületek homlokzatára. Városépítő polgármesterünkről, Bernády Györgyről iskolát neveztünk el, a tanácsban pénzösszeget különítettünk el az iskolának helyet adó ingatlan felújítására. Ugyanakkor folynak a tárgyalások a magyar történelmi egyházakkal a hosszú távú bérleti szerződések megkötése érdekében, azért, hogy uniós alapokból újítsuk fel az önkormányzat által használt iskolaépületeket. Csak a Bolyai Farkas Gimnázium esetében kilenc-tíz millió euróra rúgnának a munkálatok értékei.

– Hogy érzi, a feladatok leosztásán vagy átruházásán túl a polgármester mennyire veszi komolyan az Ön tevékenységét? Kívülről mégiscsak azt látni, hogy a várost ő meg hűséges embere, Claudiu Maior vezetik. Dorin Florea nagyon jól ért ahhoz, miként \"semlegesítse\" egyes, számára nem túl szimpatikus alpolgármestereit, gondolok Fodor Imrére, majd Marius Ichimre, Ionela Ciotlăuşra, Józsa Tiborra. Önt mégiscsak nagy riválisa, Borbély László bizalmi embereként tartja számon.

– Tudatában vagyok annak, hogy két félen múlik az együttműködés mikéntje. Az, hogy ebből a kapcsolatból a széles nyilvánosság mit észlel, az első sorban a médiától függ. Én sem alpolgármesterként, sem helyi RMDSZ-elnökként nem rendelkezem azokkal a sajtókapcsolatokkal és -támogatással, amelyekkel a városháza magáénak tudhat. Ennek az eredménye, hogy képtelen vagyok megfelelő szintén vagy megvilágításban bemutatni a terveimet és megvalósításaimat. Annak ellenére, hogy az átláthatóság híve vagyok, tudom, hogy bizonyos érzékeny kérdésekben kimondottan árt a sajtónyilvánosság.

– Kettős vezetői tisztségéből kudarcként éli meg Marosvásárhely magyarságának a kiszorítását a főtérről és a belvárosból? Előbb a Vásárhelyi Forgatagot kellett kivinni a főtérről, majd az augusztus 20-i ünneppel kellett behúzódni a plébánia udvarára.

– Abból kell kiindulnunk, hogy Marosvásárhelyen kisebbségbe kerültünk és semmilyen döntést nem tudunk meghozni a többségiek támogatása nélkül. Ha ezt a tényt elfogadjuk, azt is tudnunk kell, hogy román partnereink soha semmit nem fognak önzetlenül, viszontszolgáltatások nélkül megadni nekünk. A nagy kérdés pedig az, hogy mekkora árat kell, érdemes fizetni olyan úgymond juttatásokért, amelyek lényegében a törvény által szavatolt jogok tiszteletben tartását és gyakorlását jelentik. A demokrácia szabályai szerint mindenkire egyformán érvényes a törvény, és ha voltak olyan rendezvények, melyek számára a főtér adott otthont – gondolok az őszi vásárra, a virágkiállításra vagy a városnapok bizonyos programjaira –, akkor úgy gondolom, hogy a Marosvásárhelyért Egyesület hasonló rendezvényeit sem lett volna szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteni.

– Viszontszolgáltatásokról beszél, de úgy gondolja, hogy Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy akár Nagyszebenben valamiféle elfogadhatatlan kompromisszum árán szervezi saját ünnepeit a felsorolt városok főterén a lényegesen kisebb arányban lévő magyarság?

– Az különböztet meg minket, vásárhelyi magyarokat az említett városok magyarjaitól, hogy számarányunkat tekintve, mi még megőriztük a versenyképességünket, így potenciális veszélyt jelenthetünk a következő választásokon.

– Politikai és szakmai pályafutásában eddig előnynek számított a Borbély Lászlóhoz, az RMDSZ politikai alelnökéhez fűződő szoros kapcsolata. Kamatoztatható-e ez a viszony most, amikor Ön úgymond kinőtte magát, Borbély pedig ellenzéki szerepből politizál? Az RMDSZ-beli ellenfelei gyakorta nevezik Önt Borbély táskahordozójának...

– Borbély úr rendkívüli politikai tapasztalattal rendelkezik, hisz pályafutása során három minisztériumot is vezetett, az RMDSZ országos vezetőségében pedig a második legfontosabb tisztség betöltője. Amikor úgy érzem, hogy a tanácsára van szükségem, most is bátran fordulok hozzá, hiszen tudom, hogy a lehető legjobb ötlettel segít ki. Én ezt most is előnyként könyvelem el, hogy van egy olyan személy, akivel bármikor tudok konzultálhatok.

– Hogy érzi, sikerül-e visszatéríteni az RMDSZ-be azt a csoportosulást, mely az Ön elnökké választásának szabályosságát kétségbe vonta, és hátat fordított a marosvásárhelyi szervezetnek?

– Mi minden olyan személyt tárt karokkal várunk, aki jóhiszeműen és érdekmentesen kíván valamit tenni a magyarságért. Sajnos egyes esetekben már rég nem folyt közösségépítő munka, már rég nem tartották a kapcsolatot a tagsággal, úgy, hogy annak tagjai érezzék, tartoznak valahová. Mindezek ellenére az RMDSZ-nek hátat fordító személyek megkeresése folytatódik, de mindmáig nem látom bennük, hogy valamit is tenni kívánnának a közösség érdekében.

– Fiatal kora ellenére gazdag a szakmai önéletrajza: volt már önkormányzati képviselő, minisztériumi tanácsos, röptérigazgató, most meg alpolgármesterként dolgozik. Mindezen állásokat, tisztségeket politikai vonalon szerezte. Mi a \"civil szakterülete\"?

– Igaz, hogy bárki gyanakvóan tekinthet arra, miként sikerül egy embernek ennyi területen eredményeket felmutatni. Politikai funkció ide vagy oda, de a vidrátszegi repülőtér történelmében soha nem üzemelt annyi járat, mint az én időmben. Visszatérve a kérdésre: jogi oklevéllel rendelkezem, csak sajnos még nem adatott meg, hogy a szakmámat gyakoroljam. A jogi ismeretek viszont komoly segítséget és biztonságot nyújtanak munkám végzésében, a lehető legjobb döntések meghozatalában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást