A templomban kiállított egyházi ereklyék mellett látható lesz az ezerötszázas évekbõl származó asztalterítõ, illetve az évszázados kehely is. Tárlat nyílik ugyanakkor a második világháborús emléktárgyakból is, amelyeknek egy részét a faluból sikerült összegyûjteni. Pitó Antal lelkész igehirdetése után újraavatják a száz évvel ezelõtt épült óvodát. „A református egyház egykori ingatlanját nem kis erõfeszítések árán, pályázati úton nyert uniós támogatásból sikerült rendbe tennünk. Megérte, mert a faluban ugyan csökkent a gyermeklétszám, de még így is öt óvónõ csaknem 86 gyerekkel foglalkozik\" – számolt be lapunknak Bartha Mihály polgármester. Az elöljáró szerette volna, ha az ünnepi alkalomra elkészül az új községháza is, azonban az ezer négyzetméteres ingatlan átadására még pár hónapot várni kell. Az 1,8 millió lejes beruházással készülõ székház a polgármester szerint több lesz, mint egy vidéki polgármesteri hivatal. A tervek szerint a közigazgatási osztályon kívül, konferenciatermeket, valamint vendégszobákat is kialakítanának az ingatlanban.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.