Fémtolvajok garázdálkodhattak a Petőfi-emlékműnél

Ismeretlen tettesek megrongálták a fehéregyházi Ispán-kútnál, Petőfi Sándor halála feltételezett helyén állított emlékművet – közölte kedden az RMDSZ Maros megyei szervezete.

Hírösszefoglaló

2013. július 16., 18:142013. július 16., 18:14

2013. július 16., 18:262013. július 16., 18:26

A híradás szerint a rongálás vasárnapra virradó éjszaka történt, ekkor az emlékmű három bronztáblájából kettőt eltávolítottak a talapzatról. Gáll Ernő, az RMDSZ Segesvár-kerületi elnöke ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést a rendőrségen.

„Nem az első eset, amikor megrongálják a magyar kultúra kegyhelyének is számító emlékművet. Sajnálatos, hogy alig néhány nappal a költő eltűnésének emléknapja (július 31.) előtt ismét bűnözők áldozata lett a dombormű. Reméljük, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket és helyrehozhatjuk a rongálást, a bronztáblák visszakerülhetnek a helyükre\" – idézi Gáll Ernőt a helyi RMDSZ közleménye. Gáll ugyanakkor az MTI-nek elmondta: feltételezhető, hogy színesfémtolvajok távolították el a könnyebben levehető bronz plaketteket.

A Bem József vezette seregek 1849. július 31-én vívták a segesvári csatát, amelyben Petőfi Sándor is eltűnt. Egy osztrák tiszt leírása alapján valószínűsítik, hogy a költő a Fehéregyháza melletti Ispán-kút közelében halt meg, holtteste pedig tömegsírba került. Gáll Ernő elmondta, hagyományosan július utolsó vasárnapján emlékeznek Petőfire halála feltételezett helyszínén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén