Erdőirtás hivatali segédlettel

Értékes, több mint száz éves fákat vágtak ki illegálisan a Bihar megyei állami erdőkből az elmúlt időszakban, a tetteseknek pedig fizetniük kell a pusztításért – hívta fel a figyelmet Lucia Varga, a vizek, erdők és a haltenyészet felügyeletével megbízott miniszter Nagyváradon a hétvégi helyszínelését követően.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 23., 19:022013. szeptember 23., 19:02

A vizek, erdők és a haltenyészet felügyeletével megbízott miniszter elmondta, idén áprilisban vizsgálat indult, miután a Romsilva állami erdészet munkatársai súlyos kihágásokra hívták fel a hatóságok figyelmét a bihardobrosdi körzetben: a letarolt részeken megmaradt csonkok alapján több mint hat millió lejre becsülik az okozott kárt. A vizsgálat során az is kiderült, a lopások az erdészek szeme láttára történtek, a felügyelettel megbízott szakemberek elmúlt négy évben kibocsátott jelentései rendre elmulasztották megemlíteni a történteket. „Csak azzal lehet megmagyarázni, hogy az illetékesek nem jelentéttek a lopásokat, hogy az alkalmazottak nem voltak terepen, vagy szándékosan szemet hunytak felette. Különösen súlyos, hogy a megyei szinten felelős Ion Maioru nem végzett terepmunkát. Az illetékes távolmaradását azzal indokolta, hogy nem volt rá ideje” – olvasható a vizsgálatokat lezáró iratban. A viszgálatot követően a Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság tizenhat alkalmazottját vonták felelőségre, közülük nyolccal felfüggesztették a munkaviszonyt és feljelentették őket belényesi ügyészségen. „Egy tönkretett erdőt láttám, és akiknek ehhez közük volt, fizetni fognak – mondta Lucia Varga. – A jelenlegi jogi keret nem teremt lehetőséget súlyos szankciókra, mi több, túlzottan engedékeny azokkal szemben, akik hasonló kihágásokat követnek el.” Rámutatott továbbá, a felelősségre vont Romsilva-alkalmazottak ügyvédet fogadtak és beperelték azokat, akiknek „volt merszük kivonni őket a rendszerből.”  
Adrian Florescu, az erdészeti hivatal Bihar megyei vezetője a Krónika érdeklődésére beismerte, hogy a lopások miatt elbocsátott korábbi alkalmazottak pereket indítványoztak. „Mi továbbra is próbáljuk behajtani az okozott károk értékét, különösen, hogy azok kimondottan védett övezetben keletkeztek. A károk jelentősek, mi pedig megpróbáljuk menteni a menthetőt a törvény adta lehetőségek révén” – magyarázta az igazgató, aki az utóbbi időben egy járőröző csoportot alakított, amely a rendőrséggel közösen felügyeli az erdőket. „Az elmúlt tíz évben senki sem foglalkozott ezzel” – panaszolta, de elégedetten konstatálta, hogy amióta a felügyelet működik, azóta megcsappant a lopások száma, és eddig már több mint ezer köbméter illegálisan kivágott fát foglaltak le

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek
2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron