A FOURever kvartett a pop- és rockzene legértékesebb nemzetközi slágereit adta elő komolyzenei tálalásban
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A ,,nulladik” napra várták az érdeklődőket szerdán az augusztus 20-án este Nox-koncerttel véget érő 22. Partiumi Magyar Napok szervezői Szatmárnémetiben. A rendezvénysorozat idei kiadására gazdag sportprogramot is beiktattak.
2023. augusztus 16., 20:232023. augusztus 16., 20:23
2023. augusztus 16., 23:222023. augusztus 16., 23:22
In memoriam Szatmári Ágnes címmel a Szatmárról származó, majd ide visszatérő, nemrég elhunyt festőművész, díszlet- és jelmeztervező munkáiból nyílt kiállítás szerdán délután a Partiumi Magyar Napok ,,nulladik” napján. A kiállításon megtekinthetők a Művészeti Múzeum tulajdonában lévő alkotások, de a család által hozott festmények és személyes tárgyak is.
A kiállításmegnyitót követően a FOURever kvartett – Alkonyi variációk. A klasszikustól a rockig című koncertjét hallgathatta a közönség, ugyancsak a Szépművészeti Múzeumban.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A csütörtöki nap bábszínházzal indul a Tűzoltótoronyban, és szintén
Este hat órától a szatmárnémeti Északi Színházban lép fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, az estét Bikini-koncert zárja.
Kereskényi Gábor polgármester készít fotót Szatmári Ágnes festményéről. A kiállítást is a Partiumi Magyar Napok nulladik napján nyitották meg
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A szintén bábszínházzal indító pénteki napon megnyitják a kétnapos Szatmári Termékek vásárát. Napközben lesz íjászbemutató, kutyasimogató, sportkvíz. Az érdeklődők történelmi előadást és dokumentumfilmet tekinthetnek meg Szent István koráról, és este 20 órától kerül sor a II. Partiumi kupa megnyitójára. Este a Kossuth-kertben Parno Graszt koncert várja a szórakozni vágyókat.
Szombat délelőtt a szatmári vadászok vadételfőző versenye várja az ínyencségre vágyókat. Délelőtt szervezik meg a Romász János Emléktornát és a kerékpáros ügyességi versenyt, és nem maradnak el a kézművesfoglalkozások sem.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A 22. Partiumi Magyar Napok zárónapja a sportkedvelők számára félmaratonnal indul, amit a Kossuth-kertben követnek kulturális programok. Vasárnap 11 órától ünnepi szentmisére és koszorúzásra kerül sor Szent István király szobránál. Folytatódik a szombaton elkezdődött helyi bor- és pálinkatermelők vására, este pedig a Knock Out-, Sun City Brass- és a Nox-koncert zárja a négynapos rendezvénysorozatot.
,,Idén, a 22. Partiumi Magyar Napok programjában nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportprogramokra és a zenei kínálat változatosságára, de főleg arra, hogy korosztálytól függetlenül mindenki találjon tartalmas programot. A sportolás fontosságát hivatott népszerűsíteni a most először megszervezett Partiumi Sportsziget, ahol ismert sportolókkal találkozthatunk, de lesz félmaraton-futás és ügyességi bringaverseny is. Koncertkínálatunk pedig egyaránt szól a rock, az alternatív-, a nép- és a popzene kedvelőinek” – tájékoztat a partiuminapok.ro honlap.
Augusztus 17. és 20. között tartják Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napokat – közölték a rendezvénysorozat Facebook-oldalán a szervezők.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!