A gyulafehérvári egyesülési emlékmű környékén is tilos lesz az alkoholforgalmazás
Tilos lesz az alkoholos italok árusítása Gyulafehérváron a szabadtéri ünnepségek helyszínei közelében december elsején.
2018. november 28., 10:512018. november 28., 10:51
2018. november 28., 13:482018. november 28., 13:48
A korlátozást Mircea Hava polgármester rendelte el, felidézve, hogy száz évvel ezelőtt december elsején egész napra betiltották a hatóságok az alkoholfogyasztást.
Az Agerpres hírügynokség tájékoztatása szerint a tiltást a katonai díszszemle után oldják fel. Gyulafehérvárra több mint százezer résztvevőt várnak a román nemzeti ünnepre.
Kalapáccsal akarta tönkre tenni a temesvári szobrokat egy férfi hétfőn, mivel szerinte azok nem románok.
Nagyon erős mainstream ellenes szavazás történt az államfőválasztás első fordulójában, az emberek büntetni akarták a román kormánypártokat – állapította meg a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje.
A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér hétfőn ünnepélyes keretek között köszöntötte idei hárommilliomodik utasát – tájékoztatott a reptér, rámutatva, hogy immár a második egymást követő évben érték el ezt az utasszámot.
Több szakaszban készül a kolozsvári ferences közösség a kisebb testvérek 300 évvel ezelőtti kincses városba való visszatelepedésének megünneplésére. Ennek a készületnek volt része a hétvégi műhely-konferencia is.
Változó lesz az időjárás a következő két hétben is, a nappali hőmérsékletek csúcsértéke 3–4 és 10–11. Celsius-fok között ingadozik majd – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat november 25. – december 8. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Kigyulladt hétfőn reggel egy csíkszeredai bútorgyár fűrészport raktározó silója – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Mintegy százezer szavazattal többre számít a most vasárnapi államfőválasztáson Kelemen Hunor az öt évvel ezelőtti 357 ezer vokshoz képest.
Vasárnap reggelre a rossz időjárás által érintett összes Hargita megyei településen helyreállt az áramszolgáltatás – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Szombat délután az összes vasútvonalon továbbra is télies körülmények között közlekedtek a vonatok, különösen a iaşi-i és brassói regionális kirendeltség körzetében, a sűrű havazás és az alacsony hőmérséklet miatt – számolt be a CFR.
Tizenegy Hargita megyei település közel 4000 lakójának háztartásában még mindig szünetel az áramszolgáltatás, miután a heves havazás és az erős szél megrongálta az elektromos hálózatot.
szóljon hozzá!