Közel 1400 sepsiszentgyörgyi polgár írta alá eddig, hogy belép a város zászlójának használata ellen indított perbe.
2013. július 10., 09:312013. július 10., 09:31
Az RMDSZ városi szervezete folytatja az aláírásgyűjtést. Tóth Birtan Csaba, a szövetség sepsiszentgyörgyi ügyvezető elnöke elmondta: az önkéntesek hat standon várják azokat, akik kézjegyükkel ellátnák az íveket, vállalva ezzel, hogy civilként belépnek a prefektúra által indított zászlóperbe. Az érdeklődők az RMDSZ sepsiszentgyörgyi székházában támogathatják városuk lobogóját.Tóth Birtan Csaba abban bízik, hogy a szeptember 10-ére kitűzött következő tárgyalási fordulóig legalább háromezer aláírást sikerül összegyűjteni.
Amint arról beszámoltunk, Kovászna megye zászlójának ügyében már végleges döntést hozott a brassói táblabíróság, amely érvénytelenítette a lobogót annak ellenére, hogy az országban több megyének, városnak és falunak van saját szimbóluma. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ kezdeményezésére civil szervezetek és polgárok is beléphetnek a perbe, kedvezőtlen döntés esetén ugyanis az önkormányzat nem fordulhat a strasbourgi emberjogi bírósághoz jogorvoslatért, ám a civilek ezt megtehetik. Az íveket aláíró polgároknak nem kell megjelenniük a tárgyaláson. Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy több éve elfogadott hivatalos zászlóját Codrin Munteanu korábbi prefektus támadta meg a bíróságon, alapfokon mindkét esetben visszautasították a keresetét.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!