Biró feljelentésre buzdítja a szülőket

A szülők és az érintett pedagógusok is feljelenthetik a rendelet miatt a minisztert •  Fotó: Farkas Antal

A szülők és az érintett pedagógusok is feljelenthetik a rendelet miatt a minisztert

Fotó: Farkas Antal

A tanügyminiszter bosszújának nevezte csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt azt a sürgősségi rendeletet, amelynek egyik cikkelye előírja, hogy a magyar tagozatos elemi osztályokban is román szakos tanároknak kell oktatniuk az állam nyelvét.

Simon Virág

2018. szeptember 07., 14:292018. szeptember 07., 14:29

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke leszögezte, alakulata is tiltakozik a nemrég született miniszteri rendelet ellen, szerinte az oktatási miniszter ezáltal „válaszolt” arra a feljelentésre, amelyet a Kovászna és Hargita megyei érettségiző diákok román jegyei kapcsán nyújtott be Borboly Csaba az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD).

Mint ismert, a román érettségi dolgozatok újrajavítása után jelentős, esetenként 2-3 jegynyi eltérés is volt az első és a második javítás között. Volt eset Sepsiszentgyörgyön, amikor egy diák első alkalommal 3.80-at kapott, óvás és újrajavítás után 6.95-öt.

Biró Zsolt elmondta,

a tárcavezető nem egyeztetett a kisebbségekért felelős szakemberekkel, nem tartotta be az ilyen előírások elfogadása esetén előírt lépéseket.

A parlamenti képviselő kiemelte: tiltakoztak a rendelet ellen, és kérték annak visszavonását, s amennyiben ez nem történik meg, a parlamentben megpróbálják törölni a magyar diákokat és tanítókat diszkrimináló cikkelyt. Biró azt is elmondta, hogy a szülők és az érintett pedagógusok is feljelenthetik a rendelet miatt a minisztert a CNCD-nél, így próbálva meg elérni, hogy visszavonják a cikkelyt.

Az MPP elnöke úgy tudja, hogy Bihar és Kolozs megye nagyobb városaiban már leosztották a román szaktaná­rok­nak az elemisek románóráit, s elképzelhető, hogy már jövő héten tanítani fognak.

Kérdésünkre, hogy az MPP szerint milyen módon lehet javítani a magyar diákok románnyelv-tudását, Biró Zsolt elmondta, folytatni kell az öt éve bevezetett programot, amely alapján idegen nyelvként oktatják a román nyelvet, mert ez eredményesnek bizonyul. „A mostani hatodikosok már idegen nyelvként tanulták a román nyelvet, s a felmérések azt bizonyítják, hogy ez eredményes. Ezt kell folytatni” – vélekedett a pártelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán