Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Balogh Levente

Krónika

2024. április 04., 19:222024. április 04., 19:22

Az épületet üzemeltető Temes megyei önkormányzat közölte: a kastélyt megerősítik, és Temesvár egyik reprezentatív történelmi műemlékeként kívánják a nagyközönség rendelkezésére bocsátani, miután az országos helyreállítási programban (PNRR) elnyert 32 millió lej mellé további 35 millió lejt sikerült szerezni a magas szeizmikus kockázatú épületek megerősítését célzó országos programon keresztül.

Már mindkét szerződést aláírták, a megyei önkormányzat illetékesei pedig most azon dolgoznak, hogy egy harmadik forrást is megszerezzenek az Interreg VI – határon átnyúló magyar-román pályázati kiíráson keresztül is.

Az eddig rendelkezésre álló összeg messze eltörpül a valós szükségletek mellett, Alin Nica, a Temes megyei önkormányzat elnöke azonban – vélhetően nem függetlenül a kampányidőszaktól – hurráoptimista hangvételű közleményben tudatta a hírt.

Idézet
30 éve próbálják rehabilitálni a Hunyadi-kastélyt, de sikertelenül. Most, ezen mandátum során a több mint egymilliárd lejes költségből már sikerült több mint 67 millió lej értékű szerződést aláírni. Ez rekord a Temes Megyei Tanács történetében, és bizonyíték arra, hogy jó irányba haladnak a dolgok Temes megye számára”

– mondta Alin Nica.

A most megszerzett újabb forrás révén a talaj stabilitásának biztosítása érdekében bentonitot fecskendeznek be, megerősítik az alapokat, az omlásveszélyes falakat és boltozatokat, nedvességmentessé teszik a falakat, emellett építészeti helyreállítási munkálatokat végeznek az eredeti 1856-os kialakításnak megfelelően a padlóburkolatokon (ez márványpadlót és parkettet is magában foglal). Emellett helyreállítják a burkolatokat. Mindehhez a művelődési tárca előírásainak megfelelően hagyományos anyagokat használnak fel.

A homlokzatokat is helyreállítják a levéltárakban található történelmi dokumentumokkal összhangban, korszerű videó- , betörésjelző- és beléptető rendszert telepítenek, a tárlókat szükség esetén légkondicionáló rendszerrel, világítással és betörésvédelmi rendszerrel látják el, az építészeti elemeket és a berendezést pedig a már elvégzett tanulmányokkal és felmérésekkel összhangban állítják helyre.

A megyei önkormányzat célja az, hogy regionális kulturális központtá, többcélú és dinamikus kortárs múzeummá alakítsák át a Hunyadi-kastélyt,

amely egyszerre foglalkozik a gyűjtemény megőrzésével és bemutatásával, valamint a látogatók minden korosztályának oktatásával és kulturális fejlesztésével. A temesvári önkormányzat tavaly novemberben bocsátotta ki az építési engedélyt a felújítási munkálatok megkezdésére.

A mai épület helyén álló első erődítmény a 14. században, Róbert Károly uralkodása alatt épült.

A négyszögletű, belső udvaros, eredetileg négy sarokbástyás épület a város szívében, a főtér tőszomszédságában áll. Temesvári ispánként ebben lakott családjával Hunyadi János hadvezér, erdélyi vajda is, aki 1443-ban átalakíttatta az épületet. Miután 1719-ben visszahódították a törököktől, kaszárnyaként állították helyre, majd ezt követően 1859-ben ismét felújításra szorult, miután a magyar honvédség megostromolta a császári megszállás alatt álló épületet, és rommá ágyúzta.

A kastélyban 1947 óta a Bánsági Történeti Múzeum üzemel.

korábban írtuk

Hitelből újítanák fel a Hunyadiak kastélyát: már 2023-ban megnyitnák Temesvár legjelentősebb középkori műemlék épületét
Hitelből újítanák fel a Hunyadiak kastélyát: már 2023-ban megnyitnák Temesvár legjelentősebb középkori műemlék épületét

Bankkölcsönhöz kénytelen folyamodni a Temes megyei önkormányzat a temesvári Hunyadi-kastély felújítása érdekében. A bánsági város jelentős középkori épületének a megmentéséhez ugyanis nem lenne elegendő az európai uniós támogatás.

korábban írtuk

Tizenöt év hercehurca után végre megszépülhet a Hunyadiak kastélya Temesváron
Tizenöt év hercehurca után végre megszépülhet a Hunyadiak kastélya Temesváron

Miután 15 éve húzódik a restaurálása, 2023-ra megújulhat a temesvári Hunyadi-kastély – írta az Agerpres. A hírügynökség szerint a középkori építmény bekerülhet az országos helyreállítási tervbe (PNRR), így valós esély van arra, hogy befejeződjön a korszerűsítése, miután több ideje van fel&a

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése