Fotó: Facebook/Novák Katalin
Folytatódik Novák Katalin és családja erdélyi nyaralása, szerdán délelőtt a köztársasági elnök az Úzvölgyéből jelentkezett be a Facebook közösségi portálon, és több fotót is mellékelt posztjához.
2023. augusztus 30., 10:292023. augusztus 30., 10:29
2023. augusztus 30., 10:432023. augusztus 30., 10:43
Az egyik fényképen Novák Katalin férjével látható a temető kapujában, de láthatjuk a hősök előtt tisztelgő emlékművet és a fakereszteket is, mint ahogy Novák Katalin nevét is egy piros-fehér-zöld szalagon.
„Úzvölgyében - kommentár nélkül” – mindössze ennyi szöveget írt a köztársasági elnök a poszthoz.
Amint arról beszámoltunk, Novák Katalin már vasárnap megérkezett Erdélybe, aznap arról számolt be a közösségi médiában, hogy részt vett a Hargita megyei Farcádon az új kenyér ünnepi istentiszteleten, amivel el is kezdődött a családi nyaralás. Ezt követően a Kis-Cohárdról jelentkezett hétfőn egy mosolygós családi fotóval, majd kedden egy egy olyan fotót tett közzé, amelyen éppen kürtőskalácsot eszik.
Mint ismeretes, Novák Katalin idén már járt Erdélyben, áprilisban részt vett Nagykárolyban Kölcsey Ferenc szobrának felavatásán, majd májusban részt vett a csíksomlyói búcsún. Magánlátogatását a román külügy nem nézte jó szemmel, közleményben kifogásolta Novák Katalin „nyilvános üzeneteit” , beleértve a magyar köztársasági elnök Facebook-oldalán közzétetteket is. A bukaresti sajtó szerint a román külügy barátságtalan lépését többek között Novák Katalin azon bejegyzése válthatta ki, amelyben megosztott egy videót arról, ahogy a tömeg a Székely himnuszt énekelte Csíksomlyón. A magyar államfő bejegyzéséhez a dal egyik sorát – Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – mellékelte.
A román külügyminisztérium tavaly májusban is barátságtalan hangvételű közleményben reagált a frissen beiktatott magyar államfő erdélyi látogatására. Akkor azt kifogásolták, hogy Novák Katalin egy Facebook-bejegyzésben azt írta: „A magyar az magyar, s pont”.
Miután az elmúlt pár napban előbb Kárpátalján, majd Kijevben, a Vatikánban és Rómában tett hivatalos látogatást, erdélyi családi kirándulásról posztolt Facebook-oldalán Novák Katalin köztársasági elnök.
Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
szóljon hozzá!