Nem követettek el bűncselekményt azok a tanárok, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóiként egy budapesti díjátadáson vettek részt a múlt év elején.
2013. július 10., 16:022013. július 10., 16:02
2013. július 10., 16:032013. július 10., 16:03
A helyi bíróság mellett működő ügyészség szerdán közzétett megállapítása megerősíti az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) álláspontját, mely szintén kimondta, hogy sem a Schmitt Pál, akkori köztársasági elnök által kitüntetett tagozatvezető, Szabó Béla, sem az őt elkísérő tizenegy kolléga nem ártotta magát semmiféle korrupciós ügybe amikor az egyetemről egy napot hiányzott. Az ügyészségi okirat arról is beszámol, hogy a magyar pedagógusokat feljelentő, bizonyos Alexandru Popa orvos nem létező személy.
Mindezek ellenére a DNA továbbra is ragaszkodik a személyenkénti 300-300 lejes pénzbírsághoz. Noha az oktatók bepótolták a kurzusaikat, a tanintézmény vezetősége mindannyiukat egynapos bérlevonással sújtotta. „Nem azzal foglalkoztak, hogy miért hiányoztunk, hanem azzal, hogy hol jártunk, kivel találkoztunk, mit csináltunk, milyen rendezvényeken vettünk részt a Budapesten töltött egy nap alatt. Én azt mondom: ha a vezetőség szerint amúgy is igazolatlanul hiányoztunk, akkor legyen mindegy, hogy hol jártunk és mit tettünk\" – nyilatkozta korábban lapunknak Szabó Béla.A professzor meggyőződésének adott hangot, miszerint egyikük sem károsította meg az egyetemet, hiszen amikor vizsgaidőszakban, a diákok szombatra vagy vasárnapra kéretik a felmérésüket, egyikük sem mond nemet, és pluszfizetést sem követel aznapra.
Az oktatók ügyvédje, Kincses Előd szerint a MOGYE-vezetők gesztusát mindennek lehet nevezni, csak kollegiálisnak nem. „Nem érték be a fizetéslevonással, a feljelentést is közülük valamelyik tehette, hisz az általuk bemutatott dokumentumokhoz egy egyszerű egyetemi alkalmazottnak sincs hozzáférése, nemhogy egy utcáról érkező orvosnak. Tény, hogy a nacionalista-kommunista beidegződések visszaköszönéséről van szó\" – fejtette ki a Krónikának Kincses, aki Szabó Béla mellett Ábrám Zoltánt, Egyed Imrét, Kovács Dezsőt, Sipos Emesét, Szatmáry Szabolcsot és Szilágyi Tibort képviseli az igazságszolgáltatási szervek előtt.
A bíróság – a mindegyre halogatott ítélethozatal előtt – bejelentette, hogy újranyitja a magyar professzorok ügyét, amelynek legközelebbi tárgyalására szeptember 5-én kerül sor.
Aláírásgyűjtés az Országháza előtt
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), Budapesten tüntető aktivistái aláírásgyűjtéssel próbálják meggyőzni Áder János köztársasági elnököt és az Országgyűlést, hogy tűzze napirendre a MOGYE-n folyó törvénytelenségek megszüntetésének vitáját, és követelje Romániától az oktatási törvény betartását. A Kossuth téren tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy az ősszel kezdődő tanévtől a magyar nyelvű oktatást önálló főtanszékekbe szervezzék. A RMOGYKE-nak az első nap 600 aláírást sikerült összegyűjtenie. Ádám Valérián, a szervezet titkára lapunknak továbbá elmondta, hogy az elkövetkezendő napokban kimozdulnak a parlament szomszédságából, figyelemfelkeltő akciójukkal jelen lesznek Vértanuk terén, a Blaha Lujza téren, a Deák Ferenc téren, a Széll Kálmán téren és a Móricz Zsigmond körúton. Az összegyűjtött aláírások egy részét Tusványoson kívánják átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
szóljon hozzá!