Az orvosokkal tárgyalt Nicolăescu

Az egészségügyi minisztérium bukaresti épülete előtt tüntető orvosokkal tárgyalt csütörtökön Eugen Nicolăescu tárcavezető, aki vasárnap délelőttre hosszabb megbeszélésre hívta a sztrájkolókat. A háromszéki kórházakban eközben fogytán a pénz.

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2013. szeptember 19., 18:222013. szeptember 19., 18:22

A miniszter elmondta: felhatalmazást kapott Victor Ponta kormányfőtől, hogy a munkaügyi és a pénzügyi tárcával is egyeztessen az egészségügyi alkalmazottak bérének növeléséről. „Az orvosok bérezési rendszerének módosítása nemcsak az egészségügyi tárca feladata, így a tárgyalásokat már szombaton elkezdjük. Jövő héten ugyanakkor több törvénytervezetet is bemutatunk, amelyek éppen az orvosok korábbi követeléseinek tesznek eleget. Nem ígérem, hogy minden problémára megoldást találunk, például nem valószínű, hogy a bruttó hazai termék 6 százalékát az egészségügy finanszírozására tudjuk fordítani, de kis lépésekkel mindenképpen előrébb jutunk” – fogalmazott Nicolăescu. A miniszter arra kérte az orvosokat, hogy a megbeszélések lezártáig függesszék fel a tüntetést, hiszen „minden bizonnyal amúgy is elég tennivalójuk akad a kórházakban.” A tárcavezető szerint jövő szerdáig vagy csütörtökig minden bizonnyal sikerül megegyezni a bérrendszer módosításához szükséges lépésekről. Nicolăescu elismerte, hogy a rezidens orvosoknak nagyon nehéz dolguk van, de elmondása szerint már több hónapja dolgoznak a probléma megoldásán, az egészségügyi rendszer reformján.

Csütörtökön egyébként már második napja tüntetett több mint száz egészségügyi alkalmazott a minisztérium előtt. Az orvosok béremelést követelnek, emellett azt is szeretnék, ha a kormány a bruttó hazai terméknek (GDP) legalább 6 százalékát fordítaná az egészségügyi rendszerre. A Nicolăescuval folytatott megbeszélés után Leonard Bărăscu, a Sanitas szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott: elfogadják a tárcavezető meghívását a vasárnapi tárgyalásra, azonban folytatják tiltakozó akciójukat, amíg a kormány eleget nem tesz követeléseiknek.

Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei vezetője eközben csütörtöki sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy Háromszéken egyetlen közkórháznak Rámutatott: sem a működésre, sem a fizetésekre nincs fedezet, és egyelőre megoldás sem körvonalazódik a helyzet orvoslására. A kórházigazgatók költségvetés-intézmény menedzsere például elmondta, legkevesebb 4,5 millió lej kiegészítésre van szükségük, hogy novemberben és decemberben legalább takaréklángon működhessenek. A kézdivásárhelyi kórháznak legkevesebb 2,5 millió lej kellene az orvosok bérére, valamint a szükséges gyógyszerek és fogyóanyagok megvásárlására.

A háromszéki egészségügyi dolgozók ugyanakkor bejelentették: csatlakoznak a fővárosi tiltakozás-sorozathoz, a megye több szakembere hamarosan Bukarestbe utazik, emellett aláírásokat gyűjtenek egy általános sztrájk kirobbantásához. „A helyzet tarthatatlan, négy év alatt a kórházak finanszírozása és a fizetések folyamatosan csökkentek, miközben a gyógyszerek, a szolgáltatások drágultak. Követeljük, hogy fokozatosan növeljék az egészségügy költségvetését, amíg eléri 2014-ben a bruttó hazai termék 6 százalékát. Azt akarjuk, hogy állítsák le az egészségügyi minisztérium úgynevezett reformját, amely arra kényszerítené a közkórházakat, hogy cégként vagy civil szervezetként működjenek” – hívta fel a figyelmet Neagovici. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek
2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja