A védelmi minisztérium nem ellenzi, hogy kiköltöztessék az aradi várból az abban állomásozó katonai alakulatot, s azt átadják a városi önkormányzatnak.
2013. június 27., 22:262013. június 27., 22:26
2013. június 27., 22:282013. június 27., 22:28
Mircea Duşa védelmi miniszter erről csütörtökön a Maros-parti városban beszélt. „Újratárgyaljuk azokat a feltételeket, amelyek a vár átadásáról korábban kötött, idén lejáró kormányhatározatban szerepelnek, és újabb kormányhatározatot bocsátunk ki, amely lehetővé teszi, hogy átadjuk az aradi városi tanácsnak a várat\" – mondta. Hozzátette: ennek az a feltétele, hogy a város saját költségen modernizálja azt a katonai létesítményt, ahová átköltözhetnek a katonák.
Bognár Levente alpolgármester az MTI-nek elmondta, az önkormányzat számára nemcsak lehetőség, de feladat is a 70 hektáron elterülő vár, és a körülötte levő katonai gyakorlótér civil hasznosítása. Szerinte 170 millió euróra lenne szükség a műemlék helyreállításához. Az alpolgármester szerint a várnak mindenképpen turisztikai rendeltetést szánnak, de az is felmerült, hogy egyetemek, oktatási intézmények is helyet kapjanak benne.
Az aradi önkormányzat 22 éve próbálja elérni, hogy a város szívében levő, Mária Terézia uralkodása idején épített, Vauban típusú téglavárat civil létesítménnyé alakítsák. A vár átadásáról 2010-ben írt alá egyezményt az akkori védelmi miniszter és Arad polgármestere. 2012 novemberében Gheorghe Falcă polgármester közölte, hogy a védelmi tárca olyan elvárásokkal állt elő, amelyek teljesítése meghaladja az aradi önkormányzat lehetőségeit.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!