Amikor nemcsak a régiségek varázsolhatnak el: bált is tartanak a feketetói vásár ideje alatt

Ahol mindent „is” lehet kapni: közeleg a híres feketetói vásár időpontja •  Fotó: Zoltán Ildikó

Ahol mindent „is” lehet kapni: közeleg a híres feketetói vásár időpontja

Fotó: Zoltán Ildikó

Idén is várja az érdeklődőket a hagyományosan október első felében tartott népszerű régiség- és kirakodóvásár a Kolozs megyei Feketetón.

Krónika

2024. október 06., 21:252024. október 06., 21:25

2024. október 06., 21:302024. október 06., 21:30

A hatalmas, színes vásárra nemcsak a környékről és Kolozs megyéből, de egész Erdélyből, sőt Magyarországról, sőt szerte a nagyvilágból is érkeznek.

A több száz évre visszatekintő rendezvény helyszíne Körösfeketetó, a falu a Nagyvárad-Kolozsvár útvonalon fekszik, a Királyhágótól 10 kilométerre, Erdély belseje felé.

A vásárt október 10. és 13. között tartják. A hatalmas kirakodóvásár két részlegből tevődik össze. Az egyikben teljesen új árukat lehet találni, mindenfélét, viszont az igazi kuriózum az a rész, ahol az érdeklődő kedvére kutathat a különböző régiségek után. Varrottasok, festett cifra tányérok, kályhacsempék, népviseleti ruhadarabok, könyvek, szerszámok, festmények, bútorok, mindenféle régi tárgyak várják a vásárlókat. A feketetói kirakodóvásárnak van egy nyári alkalma is, amelyet júniusban szoktak megszervezni.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

A hagyományos vásár ideje alatt a Kalotaszeg Néptáncegyüttes és Legénytársulat, a FolkOtthon és a Mérai Cifra Néptáncegyüttes bált szervez.

A Bazseva zenekar és az Üsztürü muzsikál a mérai táncos mulatságon. A feketetói vásár alkalmából, október 11-én (pénteken) és 12-én (szombaton) tartják a rendezvénysorozatot.

Többek közt kalotaszegi zenészek muzsikálnak: Fodor Sándor „Neti”, Varga István „Kiscsipás”,

László Csongor - hegedű, Magyarosi László - hegedű, László Lehel - harmonika, Farkas Lóránt - brácsa, Varga Dávid Ottó - nagybőgő.

A Bazseva zenekar tagjai: Paár Julianna, Nyitrai Tamás, Mihó Attila, Papp Endre, Szabó Dániel, Bognár András. Szombaton az Üsztürü zenekar koncertje nyitja meg a bált.

A bálról részletek itt találhatóak.

korábban írtuk

Így lettem cigány Feketetón, avagy a mongol bőrkabát és a Gábor-kalap vásári története
Így lettem cigány Feketetón, avagy a mongol bőrkabát és a Gábor-kalap vásári története

A feketetói vásár úgy az igazi, ha az ember vonattal megy. Na persze bírni kell a strapát, és balkáni humorérzék is kell hozzá bőven.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 06., vasárnap

Potápi Árpád János Kézdivásárhelyen: a magyar szabadságvágyat sohasem sikerült letörni

Bár a szabadságharcot leverték és az aradi vértanúk emlékét üldözték, a magyar szabadságvágyat sohasem sikerült letörni, a függetlenség eszméje tovább élt és erősödött a nemzetben – hangoztatta a nemzetpolitikai államtitkár vasárnap Kézdivásáshrlyen.

Potápi Árpád János Kézdivásárhelyen: a magyar szabadságvágyat sohasem sikerült letörni
2024. október 06., vasárnap

Kábítószer-előállító műhelyt számoltak fel Erdélyben, négy személyt őrizetbe vett a rendőrség

Kábítószer-előállító laboratóriumot számolt fel Máramaros megyében a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT), négy külföldi állampolgárt vettek őrizetbe.

Kábítószer-előállító műhelyt számoltak fel Erdélyben, négy személyt őrizetbe vett a rendőrség
2024. október 06., vasárnap

Zsigmond Barna Pál: a magyar nemzet karakterét meghatározza a szabadság és az önrendelkezés

Az aradi vértanúk vére pecsételte meg azt az elkötelezettséget, amely meghatározza a magyar nemzet karakterét: a szabadságot, önrendelkezést és a nemzeti identitás iránti feltétlen hűséget – mondta Zsigmond Barna Pál államtitkár a Fiumei úti sírkertben.

Zsigmond Barna Pál: a magyar nemzet karakterét meghatározza a szabadság és az önrendelkezés
2024. október 06., vasárnap

Belevethetik magukat a nagyvárosi diákéletbe az elsőéves gólyák

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is lendületesen vág neki az új tanévnek, és mint mindig, az első félévet most is a gólyáknak szóló események teszik izgalmassá.

Belevethetik magukat a nagyvárosi diákéletbe az elsőéves gólyák
2024. október 06., vasárnap

Olaszországból ellopott luxuskocsit foglaltak le a rendőrök egy közúti ellenőrzésen

Hetvenezer eurós, Olaszországból ellopott luxuskocsit foglaltak le a rendőrök Besztercén, egy közúti ellenőrzésen.

Olaszországból ellopott luxuskocsit foglaltak le a rendőrök egy közúti ellenőrzésen
2024. október 06., vasárnap

Kelemen Hunor: az RMDSZ választási programja kormányprogram is egyben

A magyar szabadság eszméje, amiért az aradi vértanúk életüket adták ezelőtt 175 évvel, ma is aktuális: a 2024-es választási évben az erdélyi magyarság ugyanúgy az egyenlőségért, az önrendelkezésért, a közösségi érdekek érvényesítéséért küzd.

Kelemen Hunor: az RMDSZ választási programja kormányprogram is egyben
2024. október 06., vasárnap

Több erdélyi megyében is sok esőre kell számítani

Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 13 megyéjére.

Több erdélyi megyében is sok esőre kell számítani
2024. október 06., vasárnap

Gázszivárgásban lelte halálát egy család Besztercén

Életét vesztette egy család három tagja szombaton késő este Besztercén, az előzetes információk szerint gázmérgezés okozta a tragédiát.

Gázszivárgásban lelte halálát egy család Besztercén
2024. október 05., szombat

Gyerekek a médiajog útvesztőjében

Izgalmas, megannyi szülő kortárs aggályaival összefüggő előadás zajlott a Filmtettfeszt Erdélyi Filmszemle második napján. Az előadás fókuszában a gyerekek jogai, ezen belül is a személyiségi jogok álltak a digitális kor, a jelen kontextusában.

Gyerekek a médiajog útvesztőjében
Gyerekek a médiajog útvesztőjében
2024. október 05., szombat

Gyerekek a médiajog útvesztőjében

2024. október 05., szombat

Erdélyben is bemutatják a Kalkuttai Szent Terézről szóló új filmet

Napkelte Kalkuttában (Rising in Calcutta) a címe annak a Teréz anya életéről szóló spanyol új filmnek, amelyet hamarosan a kolozsvári Florin Piersic moziban is láthat a közönség.

Erdélyben is bemutatják a Kalkuttai Szent Terézről szóló új filmet